MindenegybenBlog

Előkerestük a felvételt!Így kezdte GÁSPÁR LACI a zenei karrierjét!Te emlékszel még rá?

Előkerestük a felvételt!Így kezdte GÁSPÁR LACI a zenei karrierjét!Te emlékszel még rá?

Bizony bizony még nem olyan rég még senkinek sem mondott az a név semmi hogy Gáspár Laci. Azonban 2003-ban jelentkezett a Megasztár nagy sikerű produkcióba. Az év hangja című versenyébe 3. helyen végzett és elnyerte a megtisztelő “2004 legjobb férfihangja” címet.

Gáspár Laci, polgári nevén Gáspár László (Balassagyarmat, 1979. június 12. –) magyar énekes, dalszerző.

Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt. 1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja. 2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár – Az év hangja című versenyébe. 3. helyen végzett s elnyerte a megtisztelő “2004 legjobb férfihangja” címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.

[LAPOZAS]

2004 októberében jelent meg első albuma Hagyd meg nekem a dalt címmel. Az album pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett.[forrás?] Az album első kislemeze a Hagyd meg nekem a dalt című dalból készült. A dal 3 hétig állt a VIVA TV hivatalos slágerlistájának élén, és a Mahasz Editors’ Choice rádiós listáján 7 hétig volt első. Az albumhoz még egy kislemez készült a Sosem vagy egyedül című dalból.

2005-ben jelent meg második albuma Bárhol jársz címmel, amely az előzőhöz hasonlóan szép sikereket ért el. Az albumról két kislemez jelent meg a Ma éjszaka és a Bárhol jársz című dalokból.

2006-ban jelent meg harmadik albuma És mégis forog a föld címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az És mégis forog a Föld, a Bolond vagyok, mert és egy duett Szekeres Adriennel, a Kikötők, mely az év egyik legnagyobb sikere lett.[forrás?]

2007-ben jelent meg negyedik albuma Maradandók tisztelettel címmel. Az album első kislemeze az Engedj el című dalból készült.

2008-ban a harmadik albumról megjelent egy negyedik kislemez a Dalban küldöm című dalból.

2013-ban szerepelt A Dalban és A nagy duett második évadjában.

2015-ben szerepelt a Sztárban sztár harmadik évadjában, amelyet meg is nyert, így ő lett 2015-ben “Magyarország legsokoldalúbb előadója”.

2016-ban ismét szerepelt a A Dalban, valamint az X-Faktor hatodik évadának egyik mentora.

2017-ben az X-Faktor hetedik évadának egyik mentora.

2018-ban az X-Faktor nyolcadik évadának egyik mentora.

2019-ben az X-Faktor kilencedik évadának egyik mentora.-írja a https://hu.wikipedia.org

2019-10-27 16:37:54 - Mindenegyben Blog