– Sosem beszélgettem senkivel ennyit, de Krisztiánnal annyira közel álltunk, hogy napi 7-8 alkalommal videótelefonáltunk. Mindent tudni akartunk és tudtunk is a másikról. Számíthattunk egymásra. Volt olyan, hogy bajai lévén,
kocsiba ültem este, és 200 km-ről hoztam fel neki gyógyszert, mert nem kapott és rosszul volt.
Zsolt képtelen felfogni, hogy a barátja itt hagyta őt. Még most is el-elcsuklik a hangja.
Itt van előttem, ahogy épp Natinak gíroszt készít, a halála előtti órákban.
Krisztián, nem erről volt szó, hogy elmész! Hanem arról, hogy mindjárt indulunk együtt Törökországba – üzeni a semmibe megrendülten Zsolt, aki pontosan tudja, milyen lelkiállapotban volt a halála előtti hetekben, napokban az elhunyt médiasztár.
– Amit a nagyközönségnek mutatott, az igazából nem ő volt, hanem a munkája. Imádott szerepelni. A büntetőfékezéses ügye óta viszont a média mellőzte, és ez nagyon megviselte. A márciusi ítélet, a felfüggesztett börtönbüntetés pedig megadta neki a kegyelemdöfést.
– A halála előtti hetekben már furcsa volt – veszi át a szót egy másik jóbarát, egyben Krisztián edzője, Landgráff Zsolt. – Előtte mindig jött edzeni, és felrobbant tőle az óbudai edzőterem. Jött-ment, intézkedett, poénkodott, szelfizgetett. De a vége felé elmaradt. Mindig valami dolga akadt, lemondta az órákat. Onnan is tudom, hogy nagyon mélyen lehetett:
Krisztián utálta az alkoholt, de az ítélet - a felfüggesztett börtönbüntetés - után volt, hogy megivott egy-két pohárral. Egymagában.
Az utolsó napján, csütörtökön fel akartam szaladni hozzá, csak nem értük el egymást telefonon. Annyira bánom...