Eötvös Péter, a neves Kossuth-díjas zeneszerző és karmester, aki a kortárs opera egyik legkiemelkedőbb alkotójaként vált ismertté a 20–21. században, 80 éves korában elhunyt.
Eötvös Péter élete 80. évében ért véget, aki nem csak mint zeneszerző és karmester, hanem mint zenepedagógus is jelentős hatással volt a magyar és nemzetközi zenei életre. A család a halálhírt vasárnap közölte az MTI-vel, jelezve, hogy egy hosszú, türelemmel viselt betegség után távozott az élők sorából.
Eötvös Péter egy korábbi interjúban így vallott életfilozófiájáról: "A sorsomat a véletlenek irányították, amit gondolom, mások is megtapasztalhatnak. Visszanézve életemre, azt látom, a legfontosabb, hogy nyitottan és elfogadóan viszonyuljunk az élet adta helyzetekhez, valamint legyünk éberen nyitottak azokra a lehetőségekre, amelyek az útunkba kerülnek."
Életútját három döntő fordulat is meghatározta, melyek során a szerencse is fontos szerepet játszott. Az első ilyen eset fiatal korában történt, amikor zeneszerzési diplomáját követően katonai szolgálat helyett a továbbtanulást választotta. Bár Moszkvában karmesteri tanulmányokat tervezett, nem kapott választ jelentkezésére, és a budapesti Zeneakadémián is kudarcot vallott, mivel a felvételin rosszul dirigálta a hegedűsöket, amiért elutasították.
A helyzet egyre veszélyesebbé vált, így megpályáztam egy német ösztöndíjat. Két héten belül megkaptam, és valami csoda folytán itthon is engedélyezte a minisztérium. Ezen az úton kerültem 1966-ban a kölni főiskolára, ahol diplomát szereztem, és az ott töltött idő egyúttal megalapozta a szakmai pályafutásomat.
A második alkalom az volt, amikor 1977-ben jelentkezett a solingeni zenekar vezető karmesteri állására. Legnagyobb csalódására csak a második helyen végzett.
Két hónap múlva, egy sikeres párizsi koncert után azonban Pierre Boulez felajánlotta nekem az Ensemble Intercontemporain zeneigazgatói állását. Tizenhárom évig dolgoztam ott. Mindeddig csak a karmesteri karrierem alakult, de jött a harmadik fordulat: Kent Nagano felkért, hogy írjak egy operát a lyoni Operaháznak, amelynek bemutatója 1998-ban akkora sikert aratott, hogy a Deutsche Grammophon cég rögtön kiadta lemezen.
Ezzel elindult a zeneszerzői karriere is. „Sohasem vettem részt versenyeken, de számos jelentős magyar és nemzetközi díjat megkaptam. Hálás vagyok azért, hogy a zeneszerzői és karmesteri pályám egyaránt szerencsésen alakult, és minden pozitív szituációban sikerült megállnom a helyemet.”
A zene mindennapos volt
Az InfoRádió Aréna című műsorában 2019-ben a Kossuth-díjas művész a gyerekkorába is betekintést engedett. Székelyudvarhelyen született 1944. január 2-án. Szülei a második világháború végén a front elől menekülve Miskolcon telepedtek le; kisgyermekkorától muzsika vette körül. „Családom zenészcsalád. Anyám, nagyapám zenészek voltak. Én egy olyan családba születtem bele, ahol a zene mindennapos volt. Hallottam a zongorát, a hegedűt, és nagyon korán elkezdtem zenével foglalkozni” – mondta.
Négyéves voltam, amikor az első kottákat írtam, nagyon szerettem a kottákat rajzolni. Attól kezdve, hogy anyám elmondta, hogy amit lerajzoltam, az a zongorán melyik hang, onnantól ez egy természetes kapcsolat volt
– fogalmazott. Tizennégy évesen Kodály Zoltán felvette a különleges tehetségek osztályába a Zeneakadémiára, ahol zeneszerzői tanulmányokat folytatott, majd 22 éves korától ösztöndíjjal karmesternek tanult Kölnben.
Rögtön hangzásképpé alakul
Zenei pályáját a Vígszínház zenei vezetőjeként kezdte, majd a Stockhausen Ensemble tagja, 1978 és 1991 között pedig a Pierre Boulez által alapított Ensemble Inter Contemporain művészeti igazgatója volt. Eötvös Péter első operáját, a Három nővért éppen húsz évvel a lyoni ősbemutató után tavaly márciusban tűzte műsorára a Buenos Aires-i Teatro Colon, ősszel pedig a frankfurti operában mutatták be.
Olyan témákba akadok bele, amik bennem megszólalnak. Ez annyit jelent, hogy minden, amit gondolok, az rögtön hangzásképpé alakul.