MindenegybenBlog

ÉLETVESZÉLY! Órákon belül JÖN AZ ÓNOS ESŐ!!!! ITT a lista : EZEKBEN A megyékben pár óra múlva ÉLETVESZÉLYES lesz közlekedni :

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2021.01.13. szerda éjfélig

KÖD

Késő délelőttig egyes térségekben (főként a Bakony északnyugati előterében, Somogyban, a Dunántúl északkeleti részén, Dunakanyar, főváros környékén, Nógrádban) sűrű zúzmarás ködre lehet számítani, de napközben javulnak a látási viszonyok.

HAVAZÁS, ÓNOS ESŐ

Este északnyugat felől csapadékzóna érkezik, amelyből éjszaka általában az ország északkeleti felén-kétharmadán várható lepel-2 cm körüli hóréteg. Az északi határnál, Észak-Alföldön és Tiszántúlon viszont ennél valamivel több, Szabolcsban és Beregben, valamint a hegyekben akár 5 cm-t meghaladó réteg is kialakulhat. Szerda napközben további számottevő havazás (legfeljebb pár centi friss hó) már csak a Tiszántúlon fordulhat elő, de északkeleten hózáporokból lokálisan ennél több is hullhat. A csapadék érkezésekor este északnyugaton (Kisalföldön, Alpokalja északi felén, esetleg Veszprém egy részén) némi eséllyel gyengébb ónos eső is előfordulhat, majd ott is havazás lesz a jellemző.

HÓFÚVÁS

Szerda napközben a megerősödő, néhol viharos (~60-65 km/h) északnyugati szél a Dunántúli- és Északi-középhegységben gyenge hófúvást is okozhat.

2021.01.12. 09:42 Országos Meteorológiai Szolgálat

Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Ónos eső Gyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm. Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható. Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Ónos eső Gyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Ónos eső Gyenge ónos eső. A várt csapadékmennyiség általában néhány tized (> 0,1) mm.
OMSZ: 2021-01-12 09:48 (08:48 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2021.01.13. szerda éjfélig

KÖD

Késő délelőttig egyes térségekben (főként a Bakony északnyugati előterében, Somogyban, a Dunántúl északkeleti részén, Dunakanyar, főváros környékén, Nógrádban) sűrű zúzmarás ködre lehet számítani, de napközben javulnak a látási viszonyok.

HAVAZÁS, ÓNOS ESŐ

Este északnyugat felől csapadékzóna érkezik, amelyből éjszaka általában az ország északkeleti felén-kétharmadán várható lepel-2 cm körüli hóréteg. Az északi határnál, Észak-Alföldön és Tiszántúlon viszont ennél valamivel több, Szabolcsban és Beregben, valamint a hegyekben akár 5 cm-t meghaladó réteg is kialakulhat. Szerda napközben további számottevő havazás (legfeljebb pár centi friss hó) már csak a Tiszántúlon fordulhat elő, de északkeleten hózáporokból lokálisan ennél több is hullhat. A csapadék érkezésekor este északnyugaton (Kisalföldön, Alpokalja északi felén, esetleg Veszprém egy részén) némi eséllyel gyengébb ónos eső is előfordulhat, majd ott is havazás lesz a jellemző.

HÓFÚVÁS

Szerda napközben a megerősödő, néhol viharos (~60-65 km/h) északnyugati szél a Dunántúli- és Északi-középhegységben gyenge hófúvást is okozhat.

2021.01.12. 09:42 Országos Meteorológiai Szolgálat

2021-01-12 10:23:37 - Mindenegyben Blog