MindenegybenBlog

Életet mentett Rippel Feri!

Így mentett életet Rippel Feri!

Feri éppen kávézott miközben a zárlatos liftben tartózkodó Valovits Sándort megrázta az áram. Amikor meglátta, hogy mi történt rögtön odament és párnák segítségével elrántotta a férfit az áramtól. Klausmann Viktor szerint Feri hibátlan módszerrel hajtotta végre az életmentést.

Még több Rippel Feri CIKKEK:

Rippel Feri Meghökkentő vallomása a Kiesése Után

Rippel Ferenc vitathatatlanul az idei Farm VIP sorozat legellentmondásosabb versenyzője - sokan elkötelezett bajnokként tekintenek rá, akiben hatalmas a verseny iránti szenvedély, és mindent megtenne a győzelemért, míg mások csupán olyannak látják, aki mindenkit irányít, hataloméhes, és önmagát tartja a vezérnek. A népszerű előadóművész az utolsó adásban szembeszállt az erőember, Vajda Johnny-val egy párbajban, amelyben végül alulmaradt, és ezért el kellett hagynia a farmot. Feri, akit sokan esélyesként tartottak, most a Borsnak beszélt arról, milyen érzések kavarognak benne a váratlan kiesés után.

A kiesés után nagyon sok érzés kavargott bennem, de egyúttal fel is szabadultam, ugyanis én tényleg nyerni jöttem és ebben a mentalitásban játszottam ezt a játékot. Mivel sportolói hozzáállással érkeztem a műsorba, engem nem a fődíj összege hozott lázba, hanem a győzelem érzete. A Farmon töltött első időszakot, azaz a csapatjáték időszakot egy felkészülésnek lehet felfogni, és amint elindult az egyéni játék, az volt az a pont, amikor mindenki felsorakozott a rajtvonalhoz és megindult a tényleges verseny mindenki fizikai, mentális és szellemi állapota között. Mindenki más fegyvernemre készült, de a cél ugyan az volt, hogy eljussunk a végsőkig!” – kezdte a TV2 sztárja, aki ugyan már túl van az ötvenen is, de még mindig felveszi a versenyt bármelyik húszévessel.

[LAPOZAS]
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Farm VIP (@farmviptv2) által megosztott bejegyzés

Nagyszerű ellenfelem volt Johnny és tényleg csak gratulálni tudok, mert egy fair verseny szituációban kerekedett fölém és felnyitotta a szemem. Ugyan már elmúltam ötven és nagyszerű formában vagyok, de ez egy visszajelzés volt nekem abban, még többet kell fejlesztenem magam, hogy felül tudjak kerekedni a fiatalság kirobbanó erején. De ettől nem félek, ugyanis elhivatottságom az öregedés megállítása. Én artista vagyok, én a testem erejéből élek, és ha ezt elhanyagolom, akkor nem léphetek fel azokra a színpadokra, amiken még szeretnék szerepelni. Ezért is fontos számomra az egészségtudatosság. 12 évvel ezelőtt egy nagyon mélypontra kerültem fizikálisan és mentálisan is, amit a testemen éreztem. Ugyanis olyan tüneteket produkált az egészségem, ami közel sem nevezhető jónak, sőt beláthatatlan következmények lebegtek a fejem fölött. — Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy teljesen életmódot váltok és megfordítom ezt a folyamatot, ami akkor elindult. Így több, mint egy évtizeddel utána kimondhatom, hogy újra erőm teljében vagyok és az a célom, hogy a 100. életévemet is megélhessem.” – fogalmazott a világcsúcstartó, aki meglepő módon nehezen élte meg a műsorban zajló játszmákat.

Mivel egy versenynek fogtam fel, így a magánéletemet, a családi mivoltomat, a szerepet, amit betöltök apaként minden nap az életemben nem adhattam ki. Sőt egy pajzsot kellet magam köré húzzak a magabiztossággal, hogy ne vegyem szívre azokat a showműsor elemeket, amik az egymás háta mögött való beszélések, furakodások és egyéb ilyen taktikai húzások formájában jelentkeztek. Lehet így az jött át az embereknek, hogy elbízom magam, vagy egy nárcisztikus személy vagyok, de ez nem igaz. Ez egy védekezés volt az ellen, hogy ugyanúgy tudjak tekinteni az emberekre, akikkel versenyeztem, mint amikor először a műsor elején megismertük egymást, és én úgy érzem semmilyen negatív gondolat nincs bennem senkiről. Nagyon örülök, hogy megismerhettem a piros csapat tagjait, ugyanis születtek új barátságok és örülök, hogy a sárga csapat ellen megmérkőzhettünk, mert rengeteget tanultam, mind tőlük, mind a farmi életből!

2023-12-24 09:23:43 - Mindenegyben Blog