MindenegybenBlog

ÉLETBEVÁGÓ!! Pár perce jött!: EZ a 4 jele annak, hogy koronavírusod van, de te másra gyanakodsz!

A hányinger, a hányás, a hasmenés és az étvágytalanság a COVID-19 legjellegzetesebb tünetei közé tartoznak, ráadásul a szakemberek szerint minden 5. beteg esetében csak ezek a tünetek figyelmeztetnek a fertőzésre.A koronavírus-fertőzés alapvetően a légutak betegsége, mely lázzal és köhögéssel jár, nagyon gyakoriak azonban az emésztőrendszert érintő tünetek.

Koronavírus: minden 5. fertőzött kizárólag emésztőrendszeri panaszt tapasztalKutatások szerint a betegek legalább 30-50 százaléka tapasztal hányingert, hányást, hasmenést, hasi fájdalmakat, esetleg étvágytalanságot, sokszor ezek a legerőteljesebb tünetek, melyek meg is előzhetik a COVID-19-re jellemző más tüneteket. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinél csak ilyen emésztőrendszeri tünetek vannak: minden 5. fertőzött sem köhögésről, sem lázról nem panaszkodik.

Ez azonban megnehezítheti a járvány terjedésének lassítását, hiszen a hasi panaszok számos más betegségre is jellemzőek lehetnek, és könnyen meglehet, hogy valaki nem is gyanakszik arra, hogy koronavírussal fertőzött, hasmenéses-hasfájós tüneteit csak a túlevésnek tudja be.

Miért és hogyan hat a koronavírus az emésztésre?Számos fertőző betegség kísérő tünete lehet a hányás, a hasmenés, a hányinger vagy a hasi fájdalom, nincs ez másképp a koronavírussal sem. Bár a pontos mechanizmus még nem ismert, a szakemberek szerint több magyarázat is lehet a COVID-19 fertőzéssel összefüggő emésztőrendszeri tünetekre.

[LAPOZAS]

Egyrészt, a vírus közvetlenül megtámadhatja az emésztőrendszer sejtjeit, irritációt és gyulladást okozva. Másrészt, az emésztési zavarok a szervezet fertőzésre adott válaszreakcióját is mutathatják. Az étvágytalanság összefügghet a szaglás és ízérzékelés csökkenésével vagy elvesztésével is.

A COVID-19 szövődménye: kiszáradásA hányás és a hasmenés egyik súlyos következménye a kiszáradás lehet, hiszen a szervezet ezekben az esetekben hirtelen nagyobb mennyiségű folyadékot veszít. Hasmenés esetén a folyadék mellett az értékes ásványi sók is kikerülhetnek a szervezetünkből, a test elektrolit-egyensúlya felborulhat. A folyadékvesztés miatt ráadásul más szövődmények (pl. a tüdőgyulladás) rizikója is megnő, de a kiszáradás a vese, a máj, a szív és az agy működésére is negatív hatással van.Forrás: EgészségKalauz

2020-12-17 14:09:28 - Mindenegyben Blog