MindenegybenBlog

Élet halál között lebeg!  Tüdőembóliát kapott Dr. Horváth József rákkutató .. Imádkozzunk érte

Élet halál között lebeg! 

Tüdőembóliát kapott Dr. Horváth József rákkutató ..

Kedveseim,

Az elmúlt 3 napban kitartóan küzdöttem, de sajnos nem lettem jobban. Tegnap este már véres volt a köpetem, így indultam is ma reggel a kórházba.

Valószínűleg tüdőembóliát kaptam és ebből alakulhatott ki a súlyos kétoldali tüdőgyulladás. Hallgatózás alapján nem volt kivehető, a röntgenen látszott csak,  na meg a 230-as CRP 😞 

A kórházból már haza nem engedtek, a héten biztosan bent is tartanak.

Egyszerűen a láztól és a fejfájástól koncentrálni sem tudok, megpróbáltam válaszolni a levelekre, de 10 perc után le kellett feküdni, mert nem bírtam.

Szóval remélem gyorsan felépülök és visszatérhetek!

Addig is köszönöm a türelmet és a megértést 🙏

Baráti öleléssel,

Joz " 

Dr Horváth József egy roma származású molekuláris genetikus, aki mélyszegénységből küzdötte fel magát elismert rákkutatóvá. A karcagi cigánytelepen nőtt fel, ahol kitűnő tanuló volt, és a biológia iránt érdeklődött. Egy drogprevencióval kapcsolatos kutatásával nyert nagydíjat a TUDOK-konferencián, ami elindította a karrierjét.

A Debreceni Egyetemen végzett, majd Ausztriába költözött, ahol saját céget alapított. A MediJoz GmbH alternatív terápiás készítményeket fejleszt daganatos betegek számára, főként CBD-olajokat (kenderből származó kivonatokat), gyógygomba- és vitamin-komplexeket. A CBD-olajoknak számos pozitív élettani hatása van, többek között daganatellenes és áttétgátló tulajdonságuk is van, valamint csökkentik a kemoterápia mellékhatásait.

Horváth József több száz betegen segített már gyógyulásban vagy tünetkezelésben a CBD-olajoknak köszönhetően. Hivatása egyben életcélja is: segíteni az embereknek megváltoztatni az életüket.

2023-07-12 18:24:20 - Mindenegyben Blog