De már azt se hagyja a rózsaszín rendszer.
És én ezt nem akarom.
Nem akarom, hogy emberek haljanak meg a rendszer miatt, aminek én is része vagyok, bár nem kértem. Ahogy az emberek se kérték. De ők elhiszik, hogy ez a hologram, ami lettünk, ez valami. Ez megfogható. Van tartalma. De mi, akik a részei vagyunk, tudjuk, hogy ez a semminél is kevesebb. Csak máz.
Ha egyszer rájön a nép erre elszámoltat majd.
És akkor fejek hullnak.
Akkor, amitől most reszketsz, az eljön. Lehajtott fejjel kozmetikázod a statisztikákat, a csak pozitív tartalmú jelentéseket, mert ha valami rossz hír jut fel, akkor te nem végzed jól a munkádat, és a szánalmas kis irodádban a szánalmas kis íróasztalod gazdát cserél. Ezért inkább hazudsz reggel, délben, este. Felfelé, lefelé – és a végén magadnak is, hogy elhidd, ez így van, és ettől megnyugszol.
És nekem nem megy az hogy eljátsszam, soha nem is ment. A hatezer fős családomnak még megy. Kinek tovább, kinek kevesebb ideig. Te nekem nem fogsz hiányozni. Nem fog hiányozni a tűzoltó kiskosztümöd, a bakter jellegű tányérsapkád. Az én hatezer fős családom egyenruhában szolgál. Neked csak jelmez a mundér, igaz jóval díszesebb mint azoké, akiknek csizmája is van. Mert tizenkétezer tűzoltóból csak hatezernek van sisakja, csizmája.És égett emberhús kitörölhetetlen szaga az orrában.
Te nem fogsz hiányozni. A családom az igen. Mind a hatezer tagja. De minket összeköt valami amit te soha nem fogsz megérteni. Ott van az a tizenöt év, amire büszke vagyok. Meg az az öt, amire nem, és el szeretném felejteni.
Te nem fogsz hiányozni kicsit sem…Szerző: V.P.
