Ez a történet tíz éve történt velem. Éppen egy kis vidéki városba költöztem a fővárosból. Az itteni emberek teljesen mások voltak. Egyrészt ismerték egymást, és folyamatosan arról pletykáltak, hogy kivel mi történt.
Egyik nap az utcán sétáltam, a társasház udvarán. Látok egy fiút ülni nem messze a lakásomtól a szemeteskuka melletti padon pityeregve.
Emberek mennek el mellette, senki nem figyel erre a kisfiúra. Négy-öt évesnek tűnik, nem több. Hát nem normális, hogy egy ilyen korú gyerek egyedül van az utcán.
Úgy döntöttem, közelebb megyek, és megtudom, mi történt. A bejáratok mellett elhaladva megkérdeztem a padokon ülő idősebb embereket:
– Nem tudják, ki ez a fiú, és miért sír?
– Ő ott Vili, az Ildi fia. Mindig duzzog valamin, sírós fajta…az anyja is olyan csak sír, meg iszik. Sok baj van vele itt a házba, de majd rájön maga is.
Így hát a emberek egy legyintéssel elintézték a dolgot, és folytatták a beszélgetést egy szomszédról, aki tegnap egy új férfival jött haza.
Odamentem a fiúhoz, leültem mellé a padra és megkérdeztem:
– Vilmos a neved?
– Igen – válaszolta kelletlenül.
– Vili, történt veled valami? Miért sírsz?
– Nincs semmi, csak anya. Tegnap reggel felkeltettem, nem ébredt fel… ma reggel is alszik… nem akar felkelni…
A kis Vili sírva fakadt és hozzám dőlt. Megöleltem a fiút, és arra gondoltam, hogy itt nagy baj lehet.
