Megtudtam még, hogy Nagybaracskán Télapó a beceneve, a helyi óvodában, iskolában, sőt, a közeli Garán is ő látta el a Mikulás feladatát december hatodikán.
Az aprócska ház alatt nádas és egy holtág. István stéget szeretett volna oda építeni, meg egy jurtát, ahol gyerekekkel játszhatott volna. Mert Ő nem csak a Mikulás, de a mesélő ember is. A helyiek mesélték, hogy a bajai buszon rendszeresen mesél a gyerekeknek.
-Gyere át a boltba, a lányokhoz. Ők szóltak nekem és mondták, hogy látni szeretnének- kacsintott rám pajkosan.
A boltban sikítás fogadott: "Gyertek, a Télapó meghozta a Vritkót"- hallom hátulról, erre már én is mosolygok. Készültek a közös képek, miközben az eladóktól megtudtam, hogy a "Télapó" a térség legrendesebb embere, a falu Mikulása, akire mindig is nagyon büszkék voltak. Hogy ilyet (is) tett. LEHETNEK IS, SOK GAZDAG MEGIRIGYELHETNÉ A JÓSZÍVŰ SZEGÉNYEMBER EMBERI NAGYSÁGÁT.
Hazavittem a kocsimmal. Öleléssel búcsúztunk. Aztán az idős ember egyszer csak felkiáltott: "Hát majdnem elfelejtettem!!! Gyertek utánam egy perc múlva!"
Kint vártunk Barnabással, aki hangosan számolt vissza: "60,59,58...22,21,20...3,2,1,0.
Indultunk befelé. Trencsák István szinte egyetlen értékén, az ütött-kopott ágyán fogadott. Mikulás ruhában. Kis szatyorkájából csokinyuszit és csokitojást vett elő. Előző nap vette a fiaimnak. Készült. Barnabás örült, én sírtam. Hulltak az örömkönnyek: ILYEN IS VAN, ILYEN IS LÉTEZIK MAGYARORSZÁGON.
Estére járt már, mire elköszöntünk. Hajnalban fényképet kaptam a helyi boltosoktól. István bácsi talicskával ment bevásárolni. Lisztet, cukrot, kolbászt vett és mindenkinek megmutatta új kabátját.
Ám kaptam még egy fényképet is! István bácsi munkájáról, a gyufaszálakból felépített cipőjéről, amelyet gyermekeknek készített, mások szórakoztatására. Ma reggel beszéltem Nagybaracska első emberével, Bögi István Andrással. A mélyen megrendült polgármester azt mondta, hogy István bácsinak az a végakarata, hogy a műalkotása rászoruló embereket segítsen, ezért megkérte a polgármestert, hogy találja meg a módját egy jótékonysági árverésnek! És, hogy könnyeim ne apadhassanak el, István bácsi engem említett lebonyolítóként, mert azt mondta a polgármesternek, hogy bennem bízik♥️
Hát, ilyen JÓSZÍVŰ SZEGÉNYEMBER Földön túli csodája, s hiszem, hogy ez az a történet, amelyet sokaknak meg kellene ismernie. Történet arról, hogy nem a ruha teszi az embert, hogy nem a szegénység foka vagy a pénz mennyisége határozza meg az emberi jóságot. Amíg élek, ez is bennem marad. Egy jószívű szegényembertől tanultam, 2015 harmadik havában, amikor rügybe pattannak a fák, amikor virágzik a természet...
Isten nyugosztaljon, Drága István Bácsi!♥️
Barátsággal: Tvrtko"
