MindenegybenBlog

Egész Magyarországra kiadták a riasztást is: pusztító vihar jön

Erős viharok várhatóak vasárnap - Figyelmeztetnek a hatóságok

Rettenetes viharra készítenek fel a hatóságok vasárnap 

A HungaroMet Zrt. vasárnap délután másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyék egyes járásaira, mivel hevesebb zivatarok veszélye fenyegeti ezeket a területeket. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a következő órákban várhatóan erős zivatarok érkeznek, amelyek villámlással, erős széllel és jégesővel járhatnak.

A riasztás vasárnap éjfélig érvényben marad, és kiterjed Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas vármegyék területére is. Az előrejelzések szerint az északkeleti határvidéken kezdődő zivatarok fokozatosan elérik az északnyugati területeket is, ahol heves zivatarok alakulhatnak ki és rendszerbe szerveződhetnek. Ezek a viharok viharos, óránként 60-90 kilométeres széllökéseket, jégesőt és felhőszakadást is hozhatnak magukkal.

Estére az északi, északkeleti területeken, majd az Alföldön is intenzív zivatarok várhatók. Délnyugaton is előfordulhatnak konvektív cellák, bár nagyobb bizonytalanság mellett.

Az érintett területeken élőknek érdemes felkészülniük a várható viharokra, és figyelniük a hatóságok utasításait a biztonságuk érdekében.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta: Ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt” - javasolt védett helyre vinni.

[LAPOZAS]

Továbbá, ha villámlik, érdemes számolni, hogy mennyi idő telik el a villámlás és a dörgés között és ha ez kevesebb, mint 10 másodperc, akkor a vihar nagyon közel van, ilyenkor keressünk menedéket egy épületben.

Ne tartózkodjunk vízben, otthon is kerüljük a vizesblokkok használatát. Kerüljük a kilátókat, villanyoszlopokat, ne álljunk fa alá és ne használjunk esernyőt

- javasolta. Hozzátette: akit erdőben ér a villámlás, keressen egy olyan helyet, ahol legalább 4-5 méterre van a fák törzsétől.

A riasztást is kiadta a HungaroMet / Grafika: met.hu

Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.

2024-06-09 18:51:09 - Mindenegyben Blog