MindenegybenBlog

Édesanyjai karjai között halt meg a kisfiú utolsó szavában még elmondta: "Szeretlek Anyu"


Édesanyjai karjai között halt meg a kisfiú utolsó szavában még elmondta: “Szeretlek Anyu”








Tragikus hirtelenséggel vesztette életét a gyermek. Családja teljesen összetört.


A skóciában élő Clare Walker éppen befejezte a filmnézést imádott nyolcéves fiával, Cilliannal, amikor egy rejtélyes betegség miatt összeomlott és percekkel később életét vesztette. A kisfiú utolsó szavai ezek voltak: „Szeretlek anya.”


A gyászoló édesanya szívszorító vallomásában mesélte el a végzetes éjszaka emlékét a Daily Star oldalának- írja a Ripost


Miután befejezték a tévézést, segített pizsamába öltözni gyermekének majd lefektette. Percekkel később Clarenek vissza kellett rohannia, amikor meghallotta kisfia sikoltozásait. Az anya minden erőfeszítésével megpróbálta levegőhöz juttatni az asztmával küzdő Cilliant, de nem tudta megmenteni az életét.


„Nagyon-nagyon ijedten sikoltott fel. Ilyen hangot még sosem hallottam a fiamtól. Megpróbáltam lejuttatni a földszintre, hogy friss levegőhöz jusson. Amikor a hátsó ajtóhoz léptem vele, összeomlott a karjaimban” – emlékezett vissza a gyászoló Clare.


Az orvosok szerint talán egy halálos asztmaroham okozta a halálát vagy allergiás rohamot kapott, ám családja bizonytalan az okokat illetően. Jelenleg várják az orvosi vizsgálatokat, ami remélhetőleg fényt derít majd Cillian rejtélyes halálának körülményeire.


„Az utolsó, amit Cillian mondottam nekem: „Szeretlek anya”. Én meg válaszoltam neki: „Én is szeretlek fiam, a holdig és vissza” ”- zárta sorait a megtört édesanya, aki csak arra vágyik, hogy körülvegye magát Cillian holmijaival és illatával, de a rendőrség két hétre lezárta az otthonukat. A család csak akkor tud majd tovább lépni, ha kiderül mi okozta a kisfiú halálát.



„Az utolsó, amit Cillian mondottam nekem: „Szeretlek anya”. Én meg válaszoltam neki: „Én is szeretlek fiam, a holdig és vissza” ”- zárta sorait a megtört édesanya,


2023-06-11 17:41:34 - Mindenegyben Blog