MindenegybenBlog

Dr.Horváth József szívszorító vallomása! Nem kérünk mást, csak olvassátok el őszinte szavait!

Dr. Horváth József ráksejt kutató, akit az egész ország elismer és elismeri kitartó, tartalmas, segítőkész munkáját. A következő őszinte szavakból tudtuk meg mi vezérelte Őt már gyermekkora óta:

"Nem láttam mást, csak a munkanélküliséget, a szegénységet és a diszkrimináció legmagasabb fokát a cigánysággal szemben. Ekkor döntöttem el, szembe megyek az árral és megmutatom, hogy másképpen is lehet ezt csinálni. Egy dologban biztos vagyok, soha nem fogom elfelejteni, honnan jöttem és minden tőlem telhetőt megteszek az emberek gyógyulásáért!"

Szívből jövő KÖSZÖNET mindazon magyar pedagógusoknak, nevelőknek és EMBEREKNEK, akik mindezt a teljesítményt - amit Horváth József és a hozzá hasonló roma fiatalok elértek - segítették elérhetővé tenni türelemmel, megértéssel és SZERETETTEL! További sok sikert a továbbiakban! Legyen példaképe a többi hasonló fiatalnak, hogy így is lehet élni!

Sokan nem tudják de megbetegedett, majd kórházba került Horváth József, a népszerű rákkutató erről saját Facebook-oldalán számolt be szerdán. A debreceni kötődésű szakember először vasárnap este írta meg, hogy nincs jól, reszket, és láz is gyötri a rekkenő hőségben. Friss bejegyzésében viszont már arról tájékoztatta követőit, hogy három napig kitartóan küzdött, de sajnos nem lett jobban, így ma reggel bement a kórházba.

[LAPOZAS]

Valószínűleg tüdőembóliát kaptam és ebből alakulhatott ki a súlyos kétoldali tüdőgyulladás. Hallgatózás alapján nem volt kivehető, a röntgenen látszott csak,  na meg a 230-as CRP

– írta Horváth József, hozzátéve, hogy már haza sem engedték az intézményből, a héten biztosan bent tartják. 

Tegnap hírt adott magáról és az állapotáról: 

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a likevadász, kamu hírportálok által megosztott "élet és halál között lebeg" nem fedi a valóságot.
Tény, hogy ennyire még nem vert le betegség a lábamról, de ez akkor is elég túlzás.
Jelentem, hogy azóta remekül vagyok.
A tüdőgyulladásom szépen kezd visszahúzódni és már 2 napja lázam sincs!
Még hamar elfáradok és beszéd során be kell osztanom a levegőt, de majd alakul ez is.
Szeretném mindenkinek megköszönni a rengeteg jókívánságot, üzenetet. Nagyon jó érzés, hogy ennyien szeretnek és aggódnak értem, a számok most engem is alaposan megleptek!
Igyekszem majd lassan, szépen visszatérni a mindennapi rutinba, de az biztos, hogy csökkentett üzemmódban, mert a szervezet nem véletlen jelez.
Isten áldásával és baráti öleléssel,
Joz

Számunkra egyszerűsége, kitartása, őszintesége példamutató, amennyiben egyetért velünk, kérjük jelezze egy megosztással!

2023-07-15 13:32:18 - Mindenegyben Blog