Műsorvezető1996-ban az M1 híradójához került, ahol gyakornokként dolgozott egészen 1997 őszéig a kereskedelmi tévék indulásáig. Ekkor az RTL Klubnál a Fókusz című műsor és az MMM gazdasági bulvármagazin szerkesztőriportere lett. Öt év televíziózás után szakmai „kirándulást” tett Egerbe, ahol további fél évtizeden keresztül a Flavin7 táplálékkiegészítőket gyártó cég résztulajdonosa lett és marketingvezetőjeként dolgozott. Ám a gyermekkori vágya visszaszólította a képernyők elé, így 2006-ban a Tv2-n elindult 2TestŐr című életmóddal foglalkozó magazinműsor műsorvezetője és szerkesztője lett. A kereskedelmi televíziók indulását követően a műsor volt az első női életmód/egészség magazin, aminek később számtalan követője is akadt. Kényszerszünet következett a műsor életében, mert Erika megbetegedett és felgyógyulása egy éven át arra kényszerítette, hogy távol maradjon a képernyőtől. 2010. szeptemberében azonban újra indult a televíziós életmódmagazin,[3] ekkor már Több mint TestŐr[4] címmel amelynek Vámos Erika nem csupán egyedüli műsorvezetője, hanem a szerkesztés mellett az egyik producere is.[5] A TestŐr[6] program, hamarosan megjelent rádióműsorként a 90.9 Jazzy-n és print magazin[7] formájában is.
-írja a wikipedia.org