MindenegybenBlog

Döntöttek Farkas Ferike sorsa felett. Ezt a büntetést kapta, amiért végzett a 8 éves Adrival

Továbbra is letartóztatásban a sólyi emberölés gyanúsítottja.

A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatás meghosszabbítását indítványozta a 2018 májusában Sólyon elkövetett emberölés ügyében. A Veszprémi Járásbíróság végzésével az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedés tartamát két hónappal meghosszabbította.

Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytatja a nyomozást.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. május 18-án Sóly határában megölte az általa korábbról ismert, nyolc éves sértettet.

 

Mint ismert, a 16 éves, hajmáskéri F. Ferenc korábban elismerte, hogy megölte a nyolcéves H. Adriennt (†8). Egyelőre nem tisztázott pontosan, miért követte el a szörnyűséget

A bíróság az időközben véglegessé vált végzésében – az ügyészi indítvánnyal egyezően – megállapította, hogy a fiatalkorú gyanúsított szabadlábra kerülése esetén szökésétől, elrejtőzésétől kellene tartani, továbbá a kényszerintézkedés a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának megakadályozása érdekében is szükséges – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

2018-10-04 11:19:54 - Mindenegyben Blog