MindenegybenBlog

DÁVID NAPTÁR előrejelzése : Megdöbbentő milyen idő LESZ a következő hónapokban.Augusztus -szeptember az pokoli lesz

DÁVID NAPTÁR előrejelzése : Megdöbbentő milyen idő LESZ a következő hónapokban.Augusztus -szeptember az pokoli lesz!

Már hónapokkal ezelőtt is olvashattuk a Dávid naptár előrejelzését, amely valódi kánikulát jósolt 2021 nyarára. Eddig úgy tűnik, hogy ezúttal is igaza lesz a nyíregyházi mérnöknek, a június ugyanis az év hatodik hónapjához mérten szokatlanul forróra sikerült, sorozatos meleg rekordokkal.

A Dávid naptár előrejelzése szerint a július sem alakul másként, július végén napközben akár 35-40 C° is lehet. A hónap közepén több csapadék, zápor, zivatar várható.

Augusztusban némileg enyhül a kánikula, azonban ekkor is ismét visszatér a 35-36 fokos hőség. Ráadásul a hónap első felében ritka lesz a csapadék is. Még augusztus 20-án is 30 C° számítsunk.

Szeptemberben a hónap elején végül csökken a forróság, de szeptember közepére ismét lesznek olyan napok, amikor a hőmérő higanyszála akár 30 fokig is felszökik. A szeptember viszonylag esős lesz, elsősorban futó záporokkal.

Október elején egy hirtelen lehűlésre lehet számítani, majd két héttel később újabb szintet csökken a hőmérséklet. Még nem lesznek éjszakai fagyok, viszont sok csapadékra kell számítani, elsősorban október 20-a tájékán.

2022-07-14 09:38:30 - Mindenegyben Blog