MindenegybenBlog

Csobot Adél és Istenes Bence megmutatta balatoni álomotthonát! Már véglegesen beköltöztek a csodás házba! 👇𝐕𝐢𝐝𝐞𝐨́ 𝐚 𝐡𝐨𝐳𝐳𝐚́𝐬𝐳𝐨́𝐥𝐚́𝐬𝐨𝐤𝐧𝐚́𝐥!

Csobot Adél és Istenes Bence új videóban mutatták be, hogy áll most balatoni álomotthonuk, ahová véglegesen beköltöztek.

„A ház már jó ideje beköltözhető állapotban van, így mi be is költöztünk. Sok részt már berendeztünk és belaktuk, de még mindig vannak helyiségek, ahonnan hiányoznak a bútorok” – mondta Adél. Hozzátette: „Lehet, úgy tűnik, hogy bánatos vagyok, de nem. Mindig mondom Bencének, hogy szerintem nagyon jó, hogy ilyen finoman, mondhatni komótosan haladunk, mert így mindennek lehet örülni. Mindenre időt kell hagynunk és megélni.”

Istenes Bence is nagyon megszerette a vidéki életet: „Rendesen érzem, amikor Budapesten vagyok, hogy hogy tudtam itt élni.”

Ez a nyugalom, ez a tiszta levegő, ez a táj, ezek a nagyon kedves vidéki emberek akik itt a környezetünkben vannak, ezek a lelassult emberek, a lelassult környezet” – mondta a műsorvezető.

“Egyszerűen én például azt vettem észre magamon, hogy egyszerűen az idegrendszerem kevésbé fárad el.

Azt a példát szoktam mindig felhozni, hogy nem mindegy hogy kétszázhúsz autót látsz egy nap, vagy lehet hogy csak húszat” – folytatta Adél.

Itt láthatod a párocska élménybeszámolóját és az új házat:

 

2024-07-10 13:00:22 - Mindenegyben Blog