MindenegybenBlog

Csepregi Éva elmondta az igazságot: Lelkileg megviselt, hogy a fiam megnősült

Nagy a boldogság Csepregi Éváék családjában. Fia, Dávid és párja Dóri házassággal kötötték egybe életüket, bár a járvány miatt a nagy lagzi még várat magára. Csepregi Éva is nagyon örül fia boldogságának, de még el kell fogadnia a helyzetet.

– Egy anyának mérhetetlen öröm az, ha látja, hogy a gyermeke mennyire boldog. Dávidék nagyon jó döntést hoztak azzal, hogy oltár elé álltak májusban, és egyébként a pandémiás időszak is csak őket igazolta, hiszen bebizonyosodott, hogy milyen jól működnek együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy összeházasodtak, de bevallom lelkileg egy kicsit megviselt, hogy nős fiam van már - mesélte a Borsnak.

Jó anyósnak tartja magát.

– Erről a fiatalokat kellene megkérdezni, de összességében jó anyósnak tartom magam. Ott vagyok nekik, bármikor számíthatnak rám, akkor is, ha csak egy jótanácsra van szükségük. Nagyon jól esik, hogy megbíznak bennem, és tényleg bármiről tudunk beszélgetni” – tette hozzá a Neoton Família énekesnője.

A fiatalok elköltöztek, így sok minden megváltozott.

– Gyakorlatilag azért vettem meg annak idején a lakást, mert Dávid felettem lakott. Igazi kicsike a lakás, de kertkapcsolatos, teraszos, így minden igényemet kielégíti, nagyon szeretem. Azóta viszont Dávidék elköltöztek, de szerencsére így is sűrűn meglátogatnak. Amikor itt laktak, természetesen akkor is betartottam a játékszabályokat, akkor jöttek le, amikor akartak, tiszteletben tartottam a privát szférájukat.

Bors

2021-07-04 09:01:42 - Mindenegyben Blog