A gének közül az egyiknek például, amely a szervezetet a fertőzésről értesítő interferonok építésében játszik szerepet, gyengébb expresszióját mutatták ki. Erre a génre irányzott terápiával már kísérleteztek, de eredménytelenül. Ugyanakkor két olyan génnek, amelyek a gyulladást szabályozó citokinekben játszanak szerepet, magasabb volt az expressziós szintje.
A lap által idézett egyik orvosszakértő szerint az ehhez hasonló vizsgálatok önmagukban nem mutatják meg azonnal a betegség helyes gyógymódját, azonban nagy a jelentőségük abban, hogy a terápia kifejlesztéséhez kiinduló pontot adnak.
Sarah Clohisey, a University of Edinurgh kutatásban résztvevő munkatársa szerint ugyanakkor felfedezésük nem feltétlenül jelent közvetlen kapcsolatot a génvariánsok megléte és a Covid-19 lefolyásának súlyossága között. Ugyanakkor a válasz egy jelentős része szerinte is a génállományban rejlik, azonban ehhez hozzájön még egy csomó más tényező is. Az életkor, elhízás, nem és más jellemzők mind-mind szerepet játszanak benne - tette hozzá.