A közelmúltban egy ittas látogató ügye járta be a sajtót: a férfi leütötte a biztonsági őrt és inzultálta a szolnoki kórház dolgozóit. Nem sokkal korábban a budapesti Szent Margit Kórház egyik osztályán lettek rühesek betegek és ápolók, a bajt kívülről is kaphatták. A hírek ráirányítják a figyelmet arra, vajon mennyire tartjuk be az egészségügyi intézményekben a házirendet, hogyan viselkedünk egy beteg hozzátartozójaként.
– A sürgősségi osztályon történt, hogy behoztak egy életveszélyes sérültet, a barátja pedig egy késsel odaugrott az orvosok elé, és azt kiabálta: ha ő nem jön ki élve, maguk sem! Az ember ilyenkor vesz egy mély levegőt, és megpróbálja higgadtan elmondani, ha nem enged minket dolgozni, azzal nem éleszti újra. Részeg hozzátartozóval tilos leállni vitázni, a nyugalom többnyire mindenkit lecsitít – elevenít fel egy éles szituációt Rácz Jenő, a veszprémi kórház egykori főigazgatója.
Azt mondja, mindenhol van érvényes házirend, de senki nem tartja be.
– A legalaposabban kidolgozott szabályok a gyerek- és az intenzív osztályokra vonatkoznak, ahol figyelembe veszik a látogatói és a betegjogokat is, vagyis hogy a látogatás szabályozása ne korlátozza a kapcsolattartás jogát. Vannak persze szükségszerű korlátozó tényezők, járvány vagy higiénés veszélyeztetés miatti részleges tilalom, a védőruha kötelezővé tétele vagy az az előírás, hogy egy beteghez egyszerre legfeljebb két látogató mehet be. Persze minden szabály annyit ér, amennyit betartatnak belőle. Hiába van például leírva, hogy a szülőnek joga van a folyamatos kapcsolattartáshoz a beteg gyermekével, ha ahhoz nincsenek biztosítva a feltételek. Sokan nehezen értik meg, ha tonnaszám hozzák az ételt a hozzátartozójuknak, és nem hagyják pihenni, azzal csak nehezítik a gyógyulását.
Weltner János, a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának főorvosa is úgy látja, megannyi rossz látogatási szokás nehezíti a gyógyító munkát.
– Alapvető problémákról van szó. Kézmosás nélkül nem megyünk be a kórterembe, nem viszünk virágot a betegnek és nem ülünk az ágya szélére. Nem olyan rég a Szent Margit Kórházban rühfertőzésről szóltak a hírek, de azt kevesen emlegették, hogy kintről is bekerülhetett az intézménybe. Gondoljunk bele: odahaza senki nem fogadja a vendégeket a hálószobájában! Ezért is kellene a kórházainkban a mozgásképes betegek és látogatóik számára látogatási tereket kialakítani. És ne fárasszuk a végtelenségig a beteget! Lehet, hogy nem mondja, de nem biztos, hogy hosszú jelenlétünk szórakoztató a számára, pláne nem a szobatársainak. A folyamatos jelenlét, a rengeteg behozott étel sokszor csupán kompenzáció, a hozzátartozó így vezekel azért, mert úgy érzi, korábban elhanyagolta a rokonát.
[LAPOZAS]Weltner János hozzáteszi: a látogatás átláthatatlansága ráadásul kedvez a besurranó tolvajoknak is, hiszen akadálytalanul portyázhatnak, még akár az intenzív osztály bemosakodójában is, ahogy arra már akadt példa.
Kőnig Róbert gyermeksebész a gyermekek oldaláról közelíti meg a kérdést, és arra tesz javaslatot, miként viselkedjen a szülő a váróban, az orvosi szobában vagy egy kórházi osztályon.
– Mindhárom helyszín más-más stresszhelyzetet hoz elő. Mindegyik szituációban a türelem a legfontosabb. Tapasztalataim szerint a férfiak sokkal türelmetlenebbek, mert el vannak szokva az olyan helyzetektől, amelyekben nem az ő kezükben van a kontroll. A váróban sokszor elfelejtik a hozzátartozók, hogy ez nem bank, ahol sorszám szerint kerülnek sorra az ügyfelek. Itt bizony előfordul, hogy akár öten is bemennek előttünk a rendelőbe, mert sürgős az eset. Ilyenkor azt kellene látni: az a jó, ha nem mi kerülünk elsőnek sorra, hiszen akkor nincs nagy baj. Hangulatkeltés helyett ilyenkor érdemes beszélgetni a gyerekkel, felkészíteni, hogy mi történik majd odabent. A rendelőben gyakori hiba, hogy a szülő nem engedi, az orvos maga kommunikáljon a kis beteggel, ő mondja el a panaszait, így viszont nem alakulhat ki kettejük között bizalmi viszony. A kórházi osztályokon az orvosok nem udvariatlanságból nem állnak le beszélgetni a folyosón, hanem mert nem vagyunk forgalomirányítók, hogy útbaigazítsuk a látogatókat a mosdóba vagy a büfébe.
Kőnig doktor emlékeztet rá, hogy a jogszabályok alapján a szülőnek joga van 24 órában a gyereke mellett lenni, de ebből még nem következik, hogy az intézménynek kötelessége ehhez ágyat is adni. A budapesti kórházakban mindenhol megengedik a szülőnek a 24 órás kapcsolattartást, külön ágyat viszont csak térítés ellenében biztosítanak. Előfordul, hogy nem lehet a kicsit olyan szobában elhelyezni, ahol külön lehetne a szülőjével, ilyenkor az orvosnak meg kell győznie őket, hogy a gyermek egészsége minden másnál fontosabb. Kőnig Róbert szerint egy nővér is felügyelhet a beteg gyerekre, egy 10-11 éves gyerekkel pedig meg is lehet beszélni, hogy már nagyfiú, nagylány, egyedül maradhat egy-egy éjszakát. A legtöbb panasz a kórtermek állapota és az ételek minősége miatt érkezik azoktól a szülőktől, akik benn maradnak éjszakára gyermekükkel.
Vörösmarty Attila okleveles ápoló az Ápolási Szakmai Kollégium felkérésére felmérést végzett az egészségügyi dolgozókat ért atrocitásokról.
– A kérdőívek kiküldése után mind a 106 kórház szinte azonnal válaszolt, ami azt jelzi, hogy ez a probléma mindenkit intenzíven foglalkoztat – mondja a szakápoló. – A válaszokból kiderült, a dolgozók 87 százalékát érte már akár fizikai, akár verbális erőszak, legtöbbször a betegek és a hozzátartozók részéről. Egyre több olyan eset kerül nyilvánosságra, amikor a hozzátartozók nem tudják megfékezni indulataikat, aminek általában a bizonytalanságérzés a forrása. Nekem is volt számos esetem, amikor a sürgősségi osztályon dolgoztam. Előfordult, hogy egy beteg leütött, mikor vért vettem tőle. Azt mondta, ne csodálkozzak, ez a reakciója, ha fájdalmat okoznak neki. Megesett, hogy egy hozzátartozó akart kivinni a kórház elé, ott rendezzük le a dolgot, amiért leültettem őket, hogy várakozzanak. Az agresszióra nyilvánvalóan nem lehet agresszió a válasz, de nekünk kell irányítanunk a kommunikációt. Azt látom, ha megszüntetjük a bizonytalanságot, enyhítjük a kiszolgáltatottságukat, elmagyarázzuk, mi és miért történik, azzal oldódik a feszültség. A hosszú és kényszerű várakozás önmagában sokat ront a helyzeten, a páciens vagy a rokona úgy érzékelik, hogy semmi nem történik velük. Aztán mire bekerülnek az orvoshoz, már tele vannak frusztrációval, dühvel.
[LAPOZAS]
Vörösmarty Attila szerint minden konfliktusnak fel kell tárni az okát. Egy németországi példát említ: egy kórház egyik osztályán a felújítás után megsokszorozódtak a beteg-orvos összetűzések. Utóbb kiderült, hogy sokkal gyengébb lett a világítás az osztályon, a félhomály pedig felerősítette a szorongást a várakozókban.
– A kutatáshoz kapcsolódóan mi is nagyon sok megoldási javaslatot tettünk – mondja Vörösmarty Attila. – Először is fontos lenne, hogy a kórházak kissé zártabb intézmények legyenek: regisztráljuk a látogatókat, kapjanak kitűzőt, a portaszolgálat helyett biztonsági embereket kell alkalmazni, és megszüntetni a túlzsúfoltságot. Fontos lenne, hogy egyetlen egészségügyi dolgozó se végezze a munkáját egyedül, de ha ez mégis elkerülhetetlen, legyen a vészhelyzetek esetére pánikgomb. Az orvosok-ápolók képzésébe be kell építeni a konfliktuskezelést és azt a kommunikációt, amellyel az atrocitások megelőzhetők. Fontos az is, hogy az egészségügyben dolgozók megismerjék a különböző kultúrák, szubkultúrák egészségügyi és kulturális szokásait. Nemegyszer okoznak gondot a roma családok, ezt Hatvanban is megtapasztaltam. Számukra például a család szent, és amikor beteg a hozzátartozójuk, mindenki mellette szeretne lenni, amit nyilván nehéz kezelni. Ha elmagyaráztuk, hogy váltsák egymást, és ne egyszerre legyenek a szobában a nap 24 órájában, megértették. Ahogy a gyászuk is ilyen. Mi ilyenkor egy üres szobát biztosítottunk számukra, hogy virraszthassanak halottjuk mellett. De ugyanígy megvannak a saját szokásaik a zsidó vagy a muzulmán családoknak is. Ezekre figyelni kell.
via 168ora.hu