MindenegybenBlog

Borzalmas hír jött ma reggelre– Elhunyt a csodálatos magyar színész

Elhunyt Balázsovits Lajos

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze.

 

 

A művész 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.  Harmadéves főiskolásként a Pécsi Filmszemlén Sára Sándor Feldobott kő című filmjének főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakítás díját, majd sorban érkeztek a filmes és színházi felkérések. 1968–1973 között a Madách Színház, öt évig a Vígszínház, majd 1979-től a MAFILM társulatának volt a tagja. 1982-től ismét a Madách Színház művésze lett, majd egy évig a Nemzeti Színházban lépett színpadra. Nemcsak színészként, rendezőként is dolgozott. 1990 és 1992 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Húsz évig vezette a budapesti Játékszínt. 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól. „Színésznek lenni fantasztikus boldogság” – fogalmazott egy interjúban Balázsovits Lajos, aki számos külföldi és magyar mozifilmben vállalt főszerepet. A művész szülővárosának, Nagykanizsának a díszpolgára. Temetéséről később intézkednek. 

A Nemzeti Színház osztozik a család fájdalmában. 

Balázsovits Lajos 76 éves volt. 

Isten nyugosztalja! 

2023-07-20 07:35:37 - Mindenegyben Blog