MindenegybenBlog

Borzalmas hír jött ma estére- Szervezete feladta a harcot - elhunyt a híres színésznő

Mindössze 53 évesen elvesztette a harcot a betegséggel szemben Shannen Doherty, a Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák sztárja. Az amerikai színésznő évek óta küzdött a mellrákkal, első diagnózisát 2015-ben kapta meg. Azóta teljes nyíltsággal és őszinteséggel beszélt küzdelmeiről, beleértve a maszektómiát, a kemoterápiát és más kezeléseket.

2017-ben örömmel jelentette be, hogy tünetmentes, de 2020-ban újabb lesújtó hírt kapott: a rák visszatért, méghozzá végstádiummal. Ismét elkezdte a terápiáit, és megosztotta rögös útját a nyilvánossággal. 2023-ban azonban kiderült, hogy a rák áttétes lett, és a csontjaiban, valamint az agyában is kimutatható volt.

Küzdelmét végül július 13-án vesztette el, írja az UNILAD.

 

Mély fájdalommal tudajuk, hogy Shannen Doherty színésznő szombaton, július 13-án életét vesztette évekig tartó rákos betegségével való harcát követően. 

- közölte a ügynöke, ami sokkolta a sztár rajongóit és kollégiáit.

Összetört a szívem. Megtiszteltetés volt Shannen Doherty-vel találkozni munkánk során kicsivel több, mint két évvel ezelőtt. Tele energiával és pozitív kisugárzással. Annyira fiatal volt. Annyira tehetséges. Legyen neki könnyű a föld. 

- búcsúznak tőle sorra.

Doherty 53 évet élt Fotó: ZUMAPRESS.com

2024-07-14 21:43:15 - Mindenegyben Blog