Elhunyt Horn Gyuláné, az egykori miniszterelnök özvegye
Szívszorító hír érkezett: életének 93. évében, hosszan tartó, súlyos betegséget követően elhunyt Horn Gyuláné, az egykori magyar miniszterelnök, Horn Gyula özvegye. A tragikus eseményről ifjabb Horn Gyula adott ki közleményt.
Szerény kezdetek Vas megyében
Horn Gyuláné, leánykori nevén Király Anna, 1932. szeptember 18-án született a Vas megyei Duka községben, egy kilencgyermekes kisparaszti család legidősebb lányaként. Gyermekkora a vidéki Magyarország egyszerű, de dolgos mindennapjai között telt. Fiatal nőként az 1950-es években költözött Budapestre, ahol szövőgyári munkásként kezdett dolgozni, majd saját szorgalmának köszönhetően pénzügyi végzettséget szerzett.
Egy házasság története
1956-ban házasodott össze Horn Gyulával. Házasságuk során két gyermekük született, Anna és Gyula, akik a családi élet középpontját jelentették. Ötvenhét éven át tartó házasságuk példaértékű volt: Anna férje hű társa maradt jóban-rosszban, politikai sikerek és nehéz idők közepette is.
Támasz és társ a politikai életben
Horn Gyula politikai karrierje során felesége mindig mellette állt. Részt vett külföldi kiküldetésein, támogatta őt a diplomáciai feladatok során, és az ország egyik legnehezebb időszakában, a rendszerváltás utáni években is odaadó támasza maradt. Horn Gyula miniszterelnöksége idején Horn Gyuláné aktívan részt vett férje karitatív kezdeményezéseiben, és szociális érzékenysége révén segítette a hátrányos helyzetűek támogatását célzó programokat.
Egy élet a családért
A közlemény szerint Horn Gyuláné az utolsó éveiben is mély szeretettel és gondoskodással kísérte férjét, aki 2013-ban hunyt el. Házasságuk szilárd alapja volt nemcsak politikai sikereiknek, hanem családi boldogságuknak is. Gyermekei, hat unokája és három dédunokája mellett a magyar közélet is tisztelettel és hálával emlékezik rá.
Búcsú egy különleges életúttól
Horn Gyuláné személyében nemcsak egy szerető anya és nagymama távozott, hanem egy olyan ember, aki életét a család, a támogatás és a közösség szolgálatának szentelte. Távozásával egy korszak zárult le, amelynek emlékei azonban örökké fennmaradnak.
Gyermekkora és korai évek
Horn Gyula 1932. július 5-én Budapesten született Horn Géza szállítómunkás és Csörnyei Anna gyári munkásnő harmadik gyermekeként. A család a munkásosztályra jellemző szegénységben élt a két világháború között, s helyzetükön tovább rontott a harmincas évek végére kialakuló általános társadalmi-politikai helyzet. Édesapját 1944-ben a Gestapo elhurcolta, és minden valószínűség szerint meggyilkolta, s ez a tragédia még nehezebbé tette a család számára a túlélést.
Horn Gyula édesanyja
Ezért az elemi 5. osztály elvégzése után Horn Gyula kénytelen volt otthagyni az iskolát, hogy munkába álljon, s keresetével édesanyját és testvéreit támogassa. A háború vége után beállt változások nagy hatással voltak a politikus életére. A dolgozók esti iskolájában sikeresen befejezte az elemi- és középiskolai tanulmányait, 1950-ben sikeres érettségi vizsgát tett. A szocialista rendszer tehetséges munkás fiatalokat felkaroló politikájának köszönhetően ezután a Don-rosztovi Közgazdasági és Pénzügyi egyetemen tanult tovább ösztöndíjjal, ahol ’54-ben diplomát szerzett.
Moszkvai egyetemi évek, 1950, diaktarsakkal
Ezt követően a Pénzügyminisztériumban tudott elhelyezkedni referensként. Ugyanettől az évtől tagja a Magyar Dolgozók Pártjának. 1956-ban újabb tragédia történik családjában: bátyja, Géza tisztázatlan körülmények között eltűnik a forradalom idején (lányának születésekor). A család ismeretei szerint forradalmárok végeztek vele. 1956. október vége és november eleje között nemzetőr volt, majd belépett az MSZMP-be. A párt karhatalmi bizottságának kérésére 56 decemberétől következő év júniusáig volt állományban. 1957-ben Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet kapott. A forradalom alatt betöltött szerepét a későbbiekben soha nem próbálta meg letagadni, mindig őszintén beszélt, azonban életének ez a szakasza a rendszerváltás után nagy támadási felületet hagyott politikai ellenfelei számára.
A családi emlékezet szerint már Horn szülei is baloldali érzelmű, a munkásosztály értékeit valló emberek voltak. Egyes elbeszélések szerint édesapját éppen politikai nézetei miatt hurcolták el. Ezek a baloldali értékek, a munka tisztelete, a társadalmi egyenlőség szükségszerűségébe vetett hit, gyermekkorától fogva meghatározták a politikus pályáját, és a későbbiekben is nagy szerepet játszottak a későbbi külügyminiszter és miniszterelnök munkásságában. Habár Horn Gyula politikai pályafutása során egy új, tanult és tapasztalt, világlátott(abb) és nyelveket beszélő generáció élén járt az MSZMP-n belül, azonban soha nem szűnt meg a klasszikus értelemben vett baloldali, a „kisembereket” képviselő politikus lenni. Kormányzása során megteremtette és megszilárdította azokat a demokratikus alapértékeket a baloldal számára, amelyek átsegítették Magyarországot a rendszerváltás miatti bizonytalan gazdasági-társadalmi átmeneten, és lehetőséget adtak az európai és tágabb értelemben a nyugati szövetségi rendszerbe való integrációra is.
Országház
1959-től kezdve a külügyminisztérium szovjet főosztályának munkatársaként kezdett dolgozni. Két év múlva a szófiai magyar nagykövetség gazdaságpolitikai titkára lett, ezután pedig Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot gazdaságpolitikai titkárként, később tanácsosként. 1969-től 1985-ig az MSZMP KB Külügyi Osztályán lépdelt felfelé a ranglétrán: előbb politikai munkatárs, majd konzultáns lett, később pedig osztályvezető-helyettes, s végül osztályvezetői pozícióba jutott el. 1970-ben elvégezte az MSZMP Politikai főiskoláját, később pedig “A jugoszláv gazdasági rendszer elemzése” című doktori disszertációjával tudományos fokozatot szerzett, és a közgazdaságtudományok kandidátusa lett. Tudományos-gazdaságpolitikai munkája során mintegy 200 cikke és tanulmánya jelent meg, ezen kívül 3 könyv publikálása is fűződik a nevéhez, köztük 1991-ben megjelent önéletrajzi könyve Cölöpök címmel.
Pártpolitikusi karrierje akkor kezdődött el igazán, amikor 1985. márciusában az MSZMP XIII. kongresszusán beválasztották a párt központi bizottságába, és kinevezték a külügyi tárca államtitkárává. Ezzel egy időben a magyar-finn kulturális vegyes bizottság magyar tagozatának elnöke is lett. 1987. januárjától kezdve a Minisztertanács nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó bizottságának munkájában is részt vett. Az ekkorra már tapasztalt és elismert szakember és politikus ebben a pozícióiban gyors helyzetfelismerésről és jó alkalmazkodó-készségről tett tanúbizonyságot, és egyre magabiztosabb lépésekkel haladt a konszolidáció és a nyugati államokkal való jó viszony kialakítása felé.
A 80-as években az erőteljes külpolitikai nyitást képviselete Horn Gyula
Horn Gyula a külkapcsolatok terén rengeteg tett a Kádár-korszak alatt azért, hogy Magyarország jobb nemzetközi megítélésben részesüljön, és a nyolcvanas évektől fogva a párt reformokra és a progresszióra nyitott szárnyához tartozott.
Európa
Horn Gyula legkiemelkedőbb és legfontosabb, mind a rendszerváltás, mind az Európához való közeledés (illetve a Szovjetuniótól való távolodás) szempontjából kulcsfontosságú döntése az osztrák-magyar határzár megnyitása a kelet-német menekültek előtt. A tárgyalások a keletnémet vezetéssel Bonnban zajlottak, ahol Horn végig kiállt a humanitárius álláspont mellett, miközben hangsúlyozta, hogy olyan megoldást kell találni, amely egyik érintett államot sem érinti hátrányosan. Habár a külügyminiszteri posztot a Németh-kormányban csak 1989. májusában kapta meg, már azt megelőzően, a kelet-európai változásokat elindító határnyitás előkészítését már államtitkárként megkezdte. Az 1989. augusztus 19-én tartott, Pán-Európai Piknik néven ismertté vált békedemonstráció, illetve a még korábban, június 27-én szervezett határátvágás (Horn Gyula és Alois Mock osztrák külügyminiszter segédletével) már előre jelezték a magyar álláspontot. Mivel az NDK vezetésével folytatott tárgyalások nem vezetnek kedvező kimenethez, a magyar fél (Ausztria támogatásával) úgy döntött, megnyitják az osztrák-magyar határt az NDK állampolgárainak. Szeptember 11-én megtörtént a határnyitás az NDK vezetésének tiltakozására ellenére, és a keletnémet menekültek immár szabadon kelhettek át a határon „Nyugatra”.
Az osztrák-magyar határ megnyitása indította el a huszadik századi Európa legpozitívabb geopolitikai változásait, illetve Magyarország nemzetközi presztízsének visszaállítását.
Horn Gyula, az MSZMP Központi Bizottság külügyi osztályának vezetőjeként Helmut Schmidtet, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) alelnökét fogadja a Ferihegyi repülőtéren.
A külpolitika terén elért eredmények mellett természetesen Magyarország belpolitikai helyzetének stabilizálása is részben az ő nevéhez kapcsolható: 1990. márciusában ellenzéki pártok képviselői és a moszkvai vezetés jelenlétében aláírta a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló egyezmény Moszkvában.
A nyolcvanas évek közepétől kezdve rendszeresen vett részt különböző európai és egyéb nemzetközi csúcsokon, rendkívül sok diplomáciai bevetést hajtott végre külügyi államtitkárként, később a Németh-kormány alatt külügyminiszterként is.
Az 1988. novemberében megrendezett hamburgi Észak-Atlanti Közgyűlésen felszólalásában beszélt a magyarságot Európához fűződő szoros viszonyról, illetve arról a Hídról, amit a NATO képez és képezhet Európa és az amerikai kontinens között. 1990-ben Bonnban pedig, immár külügyminiszteri minőségben megemlítette, országának mindenképpen meg kell fontolnia a Varsói Szerződésből való ki-, illetve a NATO-ba való belépés lehetőségét.
Ezt a kijelentést mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban hallgatás és óvatos hárítás kísérte, azonban jól mutatja a politikus törekvését Magyarország európai integrációjára. Ezekkel a diplomáciai sikerekkel és törekvésekkel fokozatosan segített abban, hogy Magyarországot az európai közösség megbízható partnerként kezelje.
Minisztersége idején számos állammal veszi fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot, többek között Vatikán Állammal, Izraellel, Dél-Afrikával és Dél-Koreával sikerült kapcsolatokat kiépíteni. Külügyminiszteri tevékenységének elismeréseképp a Gustav Stresemann Társaság aranyérmével tüntették ki, később megkapta aacheni nemzetközi Károly-díjat és az NSZK Szolgálati Érdemrendjének Nagykeresztjét is. A kitüntetésekkel járó anyagi javakból egy, az éhező gyermekeket megsegítő alapítványt hozott létre. Az ezt követő években számos más, kiváltképp német kitüntetést és díjat nyert el a vasfüggöny lebontásában játszott kulcsszerepéért, és a munkája során nyújtott humanitárius teljesítményéért.
A rendszerváltó politikusok közül az elsők között volt, aki (a NATO-hoz való csatlakozás lehetősége mellett) kiemelte az Európai Unió fontosságát, és Magyarország az európai közösséghez való tartozásának jelentőségét is. Diplomáciai és szakpolitikai törekvéseinek tudható be az, hogy Magyarország a rendszerváltást követően gyorsan és dinamikusan volt képes ráállni az európai integráció felé vezető pályára, s ennek eredményeképp kormányázásnak kezdete után 10 évvel az ország érdemessé vált az EU-hoz való csatlakozásra.
Az 1994-es választási győzelem estéjén
Későbbi kormányzásának egyik fő külpolitikai eredményét, a NATO-hoz való csatlakozást már az Antall-kormány alatt, 1991-ben elkezdte előkészíteni. Azért javasolta a NATO-hoz fűződő kapcsolatok erősítését, hogy ezzel Magyarország biztonságát szavatolja a parlament. Az Észak-atlanti Közgyűlés ezután egy rotterdami tanácskozás tanulságainak értelmében „kooperatív államként” kezdett működni európai integrációs szervezetekkel.
Habár a karrierje során szervett külpolitikai tapasztalatok és tudás képessé tették arra, hogy Magyarország integrációját segítse Európában, nem kizárólag ezen a területen alkotott maradandót. Az MSZP elnökeként rengeteg tett azért, hogy a modern európai értékeket megjelenítő európai szociáldemokrata párttá váljon.
Az elméleti viták lefolytatása helyett a társadalom napi gyakorlati problémáira helyezte a hangsúlyt, az emberekkel és a szakszervezetekkel való együttműködést szorgalmazta. Munkássága nyomán 1992-ben a pártot felvették a Szocialista Internacionáléba.
A szocialista munkáspárt 1988-ban kezdődő, célzott reformja során részt vett a történelmi tényfeltáró bizottság, és annak történelmi albizottságának munkájában is. 1989-ben egyike volt az azóta is létező Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapítóinak, és annak elnökségébe is beválasztották. Az 1990-es országgyűlése választásokon a párt listáján harmadik helyen szerepelt, így területi mandátumot szerzett, és képviselőként bejutott a parlamentbe, ahol az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is lett. 1990-ben beválasztották a Svéd Nemzetközi Békekutató Intézet igazgatótanácsába, később tagja lett az Európai Tiszteleti Szenátusnak. Habár a kormánypárt felől érkező támadások miatt kénytelen volt lemondani az külügyi bizottság elnöki tisztjéről, külügyi tevékenységét ezután is folytatta. Leginkább a közép-európai államokkal való együttműködést tartotta fontosnak, így jó kapcsolatokat ápolt a lengyel és cseh miniszterelnökökkel, és együttműködési tervet vázolt fel Szlovákia, Magyarország, Ausztria és Szlovénia között, s eközben kb. négyszáz lakossági fórumon vett részt és tartott előadást. A közvélemény kutatások szerint a 94-es választások előtt hónapokkal már az ország legnépszerűbb politikusának számított.
Kormányzás
Az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP országos listáját, és a budapesti területi listát is vezette. A választáson a szocialisták abszolút többséggel nyertek, a képviselői helyek 54 százalékát szerezték meg. Június 4-én a párt kongresszusán miniszterelnöknek jelölték, s a pártvezetés felhatalmazást kapott, hogy a második legtöbb szavazatot kapott Szabad Demokraták Szövetségével koalíciós tárgyalásokba kezdjenek. Habár a választásokon megszerzett képviselőik helyek száma önmagában is elegendő lett volna a kormányzáshoz, az SZDSZ-szel való együttműködés végül elsöprő többséget hozott a kormánynak a parlamentben. Azonban ezzel a többségi kormányzással szemben a kormánypártok számos belső „féket és ellensúlyt” hoztak létre a demokratikus működés és a társadalom bizalmának megnyerésére. Így például a koalíciós kormány önként vállalta, hogy azokat a törvényeket, amelyek kétharmados többséggel módosíthatóak (pl. alkotmányos törvények), csak és kizárólag az ellenzékkel való konszenzus megléte esetén módosítják. Ezt a szokatlanul nagy parlamenti többséget a koalíciós kormány arra használta fel, hogy az ország válságos pénzügyi helyzetét stabilizálják, és megállítsák a gazdaság romlását. Horn Gyula kormányzása alatt is hangsúlyozta, hogy az ország vezetésének leginkább a jelenkor kihívásaival kell megküzdenie, s nem a múlttal foglalkoznia. Kormányzása során a korábbi években sokat hangsúlyozott értékek és érdekek mentén munkálkodott: célja egy erős szociális alapokon nyugvó, a piacgazdaság szabályai szerint működő, európai Magyarország kiépítése volt.
Horn Gyula kormánya, 1994
Az 1995-ben a gazdasági stabilizáció és az ország fizetőképességének növekedése érdekében bevezetett Bokros-csomag mind a párton belül, mind ellenzéki körökben nagy ellenállást szült, s társadalmi megítélése is meglehetősen negatív volt először: ennek, illetve a koalíciós együttműködés gyengülésének köszönhetően a párt veszített népszerűségéből, míg az ellenzéki pártok egyre hatékonyabb kísérleteket tettek az együttműködésre. Habár a népszerűség-vesztés ellenére a koalíciós kormány komoly várakozásokkal indulhatott a következő választási ciklusban is, a választásokat ekkor már nem sikerült megnyerniük.
A gazdasági és társadalmi stabilizációra tett erőfeszítések, habár a belpolitikában éles kritikát váltottak ki mind ellenzéki, mind civil fórumokon, a nemzetközi szférában megtették rendkívül pozitív hatásukat. A konszolidáció hatására helyreálló nemzetközi bizalom jeléül Magyarország 1996. májusában az OECD tagja lett. 1997-ben a kormány népszavazást írt ki a NATO-hoz való csatlakozással kapcsolatban, s a szavazás eredményének értelmében ’98. februárjában az Országgyűlés határozatba foglalta a nyugati államszövetséghez való csatlakozást. Így Magyarország felkészült rá, hogy 1999. március 12-én Lengyelországgal és Csehországgal együtt a NATO teljes jogú tagjává váljon.
A következő kormányok abból a gazdasági és bizalmi tőkéből gazdálkodtak és építkeztek, amelyet Horn Gyula kormánya teremtett meg.
Parlamentben
1998 után
Az 1998-ban elvesztett választások után lemondott pártelnöki tisztjéről. Nemzetközi tisztségei közül továbbra is magáénak mondhatott néhányat, így például 2003-ig a Szocialista Internacionálé kelet-európai alelnöke maradt, 2002-től a Medgyessy-kormány alatt a miniszterelnök külön EU-megbízottjaként tevékenykedett. Hosszas betegség után Horn Gyula 2013. június 19-én hunyt el, 81 évesen.
Családi képek
Családi körben
Családi körben
Családi sakkparti