MindenegybenBlog

Borbás Marcsi vallomása: Pálinkát is kóstoltam, tehát alkoholista vagyok?

A közszolgálati televízió egyik legsikeresebb műsorát vezeti, mégis rengeteg támadás éri.

Borbás Marcsi a 24. hu nak adott egy meglehetősen részletes és őszinte interjút. A beszélgetésből kiderül a viszonya a politikához - ha csak teheti akkor kerüli és nem foglalkozik vele - és az is, hogy milyen gyakran érik rosszindulatú megjegyzések, támadások. Annak ellenére, hogy egy gasztroműsorral érte el óriási sikereit, nem tartja magát "gasztroladynek", pusztán olyan valakinek aki szeret főzni és egy kicsit konyít a gasztronómiához, Ugyanakkor nem gondolja, hogy a mostani műsorával révbe ért.

- Nagyon szeretek főzni, sokat tudok a gasztronómiáról, de jól tudok portrét készíteni, sok műfajban bizonyítottam. Most épp erre van lehetőség, másra nem kapunk felkérést - mondta az interjúban. - A Gasztroangyal az emberekről, a kulturális, történelmi és vallási hagyományokról is szól. A visszajelzések pedig azt mutatják, hogy a nézők ezekre sokszor jobban kíváncsiak, mint egy-egy ételre.

A televíziós úgy gondolja, hogy a hangoskodók alig várják, hogy beleköthessenek valakibe, hogy a szájukra vegyék. Ezért lehet az is, hogy őt is sok támadás éri.

- Jönnek az „Úristen, láttad milyen kövér? Milyen öreg! Pálinkát is kóstolt, tehát alkoholista!” típusú megjegyzések. Elhiszik, hogy mindent tudnak és mindenhez van közük. A közszereplők is hibásak ezért, hisz a celebek két perc megjelenésért bármit kiteregetnek magukról - véli Marcsi.

2019-06-10 16:13:21 - Mindenegyben Blog