MindenegybenBlog

Bestiális kettős gyilkosság, két kiskorú lány az áldozat

Két, azonos körülmények között meggyilkolt caracali fiatal lány ügyében nyomoz a rendőrség. Nagy a gyanú, hogy a hatóságok elbaltázták a nyomozást, ami akár az egyik lány életébe kerülhetett.

Július 24-én egy Dobrosloveni községbeli asszony értesítette a rendőrséget, hogy 15 éves lánya bement Caracalra, és azóta nem került haza.

Georgian Drăgan, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken közölte, hogy a rendőrség gyilkosságot gyanít, és hogy kihallgat egy férfit, akinél a házkutatás során emberi eredetűnek tűnő maradványokat találtak.

A szóvivő elmondása szerint a 15 éves lány az 112-es számon kért segítséget, közölve, hogy egy férfi tartja fogva. A hatóságok megpróbálták bemérni a hívás alapján a lány tartózkodási helyét, három lakást is felkutattak, de sem a lányt, sem gyanús nyomokat nem találtak.

Ezt követően egy különleges beavatkozásokkal megbízott alakulat kezdett kutatni a lány után, amelyet péntek reggel egy férfi házához vezettek a nyomok. A ház udvarán egy hordóban olyan maradványokra bukkantak, amelyek emberi eredetűnek tűnnek, valamint ékszerekre, amelyek valószínűleg az eltűnt lány tulajdonát képezték.

A tett feltételezett elkövetője

[LAPOZAS]

A rendőrség feltételezi, hogy a hordóban egy másik, két hónappal ezelőtt hasonló körülmények között eltűnt fiatal lány maradványait is megtalálják.

Mindkét lány Caracal közeli községben élt, és eltűnése napján Caracalból stoppolt hazafele. A gyanú szerint mindkét lányt ugyanaz a férfi vette fel autójába.

Kaus Iohannis már be is jelentette, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén kivizsgálást fog kérni azzal kapcsolatban, ahogyan a hatóságok kezelték az ügyet.

[Forrás: Agerpres]

2019-07-27 17:14:05 - Mindenegyben Blog