MindenegybenBlog

Az 5. helyen végzett birkózónk, Losonczi Dávid nyilatkozata: "Az egész olimpiai jutalmamat (15 millió forintot) felajánlom jótékony célra, mert

A világbajnok magyar birkózó, Losonczi Dávid kifejtette, hogy pályafutása során soha nem a pénz motiválta, hanem az a vágy, hogy dicsőséget szerezzen hazájának. Most csalódottságát fejezte ki, mivel a párizsi olimpián nem tudta elérni a kitűzött célt. Losonczi a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában végzett ötödikként, miután a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett dán ellenfelétől. A meccset értékelve elmondta, hogy egy mentális blokk okozta a vesztét, ami miatt egy pillanatra megállt, és ellenfele kihasználta ezt a lehetőséget.

Nagyon nehéz volt felpörögnöm tegnapról mára, arra készültem, hogy döntős leszek, de nem akarom erre fogni a vereséget. Megemelt, eldobott, nem tudtam pontot csinálni, ő nyert. Úgy érzem, jól birkóztam tegnap és ma is, egyszer tévedtem és érem nélkül megyek haza. Ez egy lehetőség volt, nem éltem vele, nem tudom, mit fogok csinálni négy év múlva. Meg kellett volna nyernem ezt a bronzérmet, nem sikerült” – mondta azzal kapcsolatban, hogy most szeretett volna érmet, hiszen azt most nem tudja, a következő olimpia idején mi lesz vele.

 

2024-08-13 12:51:38 - Mindenegyben Blog