MindenegybenBlog

Árpád hídi baleset;Szörnyű dolog derült ki

Tragikus Baleset: Sz. Mónika és B. Ervin Életét Veszítette

Sz. Mónika és B. Ervin, egy fiatal jegyespár, Óbudán éltek és a munkából tartottak hazafelé, amikor a tragédia történt. A pár munkáját a II. kerületben végezte egy magyar fiatalokért létrehozott szervezetnél, konkrétan a Rákóczi Szövetségnél. A Gyergyószentmiklósról származó Ervin ügyintézőként dolgozott, míg a felvidéki születésű Mónika ismert mesemondó volt, aki rendszeresen tartott felolvasásokat felnőtteknek és gyerekeknek. Nemrég jegyezték el egymást, és éppen hazafelé tartottak, amikor a baleset történt.

:

A Bors cikke szerint a Gyergyószentmiklósról származó Ervin a szervezet egyik ügyintézőjeként dolgozott, a felvidéki születésű Mónika pedig gyakran tartott felolvasásokat felnőtteknek és gyerekeknek is. Egyik ismerőse azt mondta, rendszeresen vállalt mesemondóesteket, most is több ilyenen részt vett volna.

 

A lap úgy tudja, hogy nemrég jegyezték el egymást, és Óbudán éltek. A baleset idején hazafelé tartottak, és szinte perceken múlott, hogy oda is érjenek.

 

 

Korábban arról írtunk, hogy B. Ervin a Schadl-ügy egyik tanúja volt, akit Schadl György biztatott arra, hogy pályázzon végrehajtónak:

 

A Blikk szerint a balesetet okozó B. Roland ámokfutása nem volt előzmény nélküli. A lap munkatársai csütörtökön felkeresték a férfi balatoni büféjét, ahol a kollégái nem akartak róla nyilatkozni. Egy helyi forrásra hivatkozva viszont azt írják, hogy 14 év után azért jött haza a nyári szezonra, hogy a Balatonon üzemeltessen egy kis büfét, a közelmúltban azonban a drogproblémái és az azzal kapcsolatos viselkedése miatt több alkalmazott is távozott onnan.

A pótlásukra hirdetést is feladott, ám amikor „elindult, hogy szerezzen magának új pultoslányokat, a kocsiját összetörte. Aztán a barátja intézett neki egy bérautót, amivel felment a fővárosba”, idézi a Blikk a névtelenséget kérő forrást. Roland azt tervezhette, hogy szeptemberben visszamegy külföldre, az itthon tartózkodása alatt a büféje tetőterében kialakított lakásban húzta meg magát.

A Blikk korábban a férfi húgát is megszólaltatta, aki azt állította, hogy Roland nagyon szerette a családját, bár saját családja nem volt, csak a testvérei voltak neki. A lapnak azt a felvetését, hogy a balesetet megelőzően drog miatt állították elő a férfit, a húga nem akarta kommentálni addig, amíg a nyomozás folyamatban van.

 

 

 

 

2024-07-05 12:59:14 - Mindenegyben Blog