MindenegybenBlog

Apa ébredj fel" sírt a 6 éves kisfiú a rommá tört Opelben fekvő édesapja felett. Egy drogos fiatal okozta a halálos balesetet

Mai napig rémálmok gyötrik azt a hatéves kisfiút, aki egy karambolban a roncsok között nézte végig nagyszülei haláltusáját. Dani képtelen elfelejteni a megrázó pillanatokat, a horrorisztikus emlékképek talán egész életén át elkísérik.

A felismerhetetlenségig összetört Opelt a kisfiú édesapja, Zsigmond (32) vezette, mellette ült a gyermek nagypapája, hátul pedig a nagymama utazott az unokájával.

– Szabályosan haladtam, amikor a szemből érkező autó váratlanul áttért a mi sávunkba, és fékezés nélkül csattantunk egymásba. Én igazán nem is emlékszem semmire, azonnal elvesztettem az eszméletemet, utólag tudtam meg, mi történt. A mögöttem jövő autó megállt. A sofőrje felfeszítette a csomagtartót, így szabadította ki a kis­fiamat. Később azt is megtudtam, hogy szegénykém kia­bált nekünk: „Ébredj fel, apa! Segítség!”. Később a tűzoltók az egész kocsit szétvágták, hogy a szüleimet és engem ki tudjanak szabadítani. Édesanyámék nem élték túl az ütközést, én pedig kórházba kerültem – elevenítette fel Zsigmond, aki még három hónappal a történtek után is komoly fájdalmakkal küzd.

A férfi rekeszizma leszakadt, ami folyamatosan szúrta a tüdejét és a szívét, ezért egy hat és fél órás operáción esett át. A combcsontja eltört, most is csavarok vannak benne. Hosszas kórházi kezelés után végre hazamehetett, de csak sántikálva tud közlekedni.

[LAPOZAS]

 – A fizikai fájdalom nem igazán érdekel, a lelki gyötrelmek jóval kínzóbbak. Édesanyámékkal a legnagyobb szeretetben éltünk ebben a házban, ahova hazajöttem, s ez mindig rájuk emlékeztet. Csak azért, mert valaki felelőtlenül vezetett, egyetlen pillanat alatt tönkrement egy egész család élete. Nagyon szeretném, ha a vétkes sofőr súlyos büntetést kapna, és nem úszná meg pár évvel – mondta elkeseredetten a gyászoló férfi, aki elárulta azt is, hogy a szülei emlékére tartott virrasztáson megjelent a rendőrség is.

Zsigmond azt sem érti, hogy a biztosító csak 200 ezer forintot fizetett neki, miközben az autója totálkáros lett.

– Megkaptuk a műszaki szakvéleményt, így a kártérítésnek ettől kezdve semmi akadálya nem lehet remé­nyeim szerint – közölte dr. Li­chy József ügyvéd.

Drogosan vezetett

A Blikk információja szerint a rendőrség által kirendelt közlekedési szakértők megállapították a vizsgálat során: a 37-es úton történt ütközés során a balesetet okozó sofőr kábítószer hatása alatt állt. A férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van. A baleset egyébként pont Zsigmondék lakhelyéhez közel, Sátoraljaújhely mellett történt.

2020-02-01 17:33:07 - Mindenegyben Blog