MindenegybenBlog

Aki eddig bántotta Tiborcz Istvánt, az most jól figyeljem. Ezt tette ez az ember!

Aki eddig bántotta Tiborcz Istvánt, az most jól figyeljem. Ezt tette ez az ember!

„Azt mondta, el kellett jönnie. Mindenkinek hozott ajándékot; Zalán imád legózni, Eszter vágyott egy tabletre, Barni pedig nagyon szeret fényképezni és szüksége volt egy állványra.”

A Blikk is beszámolt róla, hogy november 17-én koronavírusban meghalt a mórahalmi mentőállomás egyik hős mentőse. A férfit tragikusan fiatalon, 47 évesen terítette le a vírus. Hatvani Balázs családja – a felesége Andrea, és három gyermekük, Barnabás, Eszter és Zalán – a tragédiával nemcsak a családfőt, a férjet és az édesapát vesztették el, hanem kilátástalan helyzetbe kerültek. A család vállát ugyanis több hitel nyomta, amelyek most nagy veszélybe sodorták őket, ám egy jótevőnek köszönhetően legalább anyagilag fellélegezhettek kicsit.

Gera Zsolt, a mórahalmi Központi Orvosi Ügyelet vezetője most Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Balázs családját egy különleges ember látogatta meg a napokban.

„Tegnap megismerhettünk egy embert. Hazugság volna a részemről, ha azt mondanám nem tartottam a találkozástól. Meglepett... Olyan természetességgel és közvetlenséggel üdvözölt, mintha régóta ismernénk egymást.

Azt mondta, el kellett jönnie. Mindenkinek hozott ajándéko:, Zalán imád legózni, Eszter vágyott egy tabletre, Barni pedig nagyon szeret fényképezni és szüksége volt egy állványra. Annak érdekében, hogy a gyerekek otthonról tudjanak tanulni, ezek mellé érkezett egy laptop is meglepetésként. Miután minden gyereket beszippantott a sok ajándék, volt lehetőségünk beszélgetni. Nem volt semmi művi, semmi megrendezett. Ültünk a kis teraszból átalakított étkezőben, a kihúzható kis asztal mellett egy széken, és az Esztike által készített kókuszgolyót majszoltuk. Felidéztük Balázs emlékét, kicsit meg is váltottuk a világot. Észre sem vettük, hogy órák teltek el.

[LAPOZAS]

Akkor, ott megállapodtunk abban, hogy kilép a névtelenségből, hogy mások is kezet nyújtsanak a rászorulóknak. Sok mindenről beszélgettünk, de mondott valamit, ami még most is visszacseng a fülemben. 'Annyi helyre kell a segítség, hogy elengedhetetlen az összefogás a szükségben. Azok az emberek, akik nap mint nap az életüket kockáztatják az embertársaikért, mentősök, tűzoltók, rendőrök éppúgy megérdemlik, hogy a bajban rajtuk és családjaikon is segítsen valaki.'

Tiborcz István, aki elhunyt barátunk és bajtársunk családjának minden adóságát kifizette, ma azt is megígérte, hogy Balázs családja mellett marad és a továbbiakban is segíteni fog nekik. Köszönjük Istvánnak és annak a sok-sok jó embernek a segítséget, akik megváltoztatták három csodálatos gyermek jövőjét

– írta Gera a Facebook-oldalán, s Tiborcz István látogatásáról fotókat is közölt.

2021-12-14 16:57:43 - Mindenegyben Blog