Ágoston László olyan pszichológiai jellemzést írt Orbánról, amit 2 óra alatt közel 3 ezren kedveltek
Olvastam a miniszterelnök írását. És őszintén megsajnáltam.
Egy méltóságát vesztett, önmagát győzködni próbáló, a saját elkövetett tettei elől menekülő embert láttam egy gyönyörűen lakkozott íróasztal fölött görnyedni az éjszakában.
Az éjszakában, amit ő maga teremtett.
Tudod, a cinizmus és a lekezelés sohasem a magabiztos és erős emberek sajátja. A béka is akkor fújja fel magát, ha fél.
És ez a szelet vető figura már öt éve is a függöny mögé bújt a Parlamentben, amikor kérdezték volna. Menekül az újságírók, sőt, maga az újságírás elől, és meg se próbál egy "Boldog Karácsonyt!"-nál többel előállni.
Amikor már csak csúfolodni vagy képes az ellenfeleiden, elérted a gyengeséged legalját.
Sajnálom ezt a meggyötört, ideges, összeomlófélben lévő embert. Ő is tudja, amit mi is tudunk: ma még övé a hatalom és a dicsőség, de egy nap ellene fordulnak majd azok a vérebek, akiket most ő uszít.
Ha nem ellene, a gyerekei ellen. Már nem menekülhet. Az ítéletet már milliók szívébe írta be.
Nem lehet könnyű úgy élni, hogy Németh Szilárd, Rogán Antal és Semjén Zsolt szintű emberekkel veszed körül magad. Miközben te magad tehetséges vagy.
Nem lehet könnyű azzal a tudattal élni, hogy már csak azok támogatnak, akik nem értenek vagy akik a cinkosaid.
Amikor ez az ember köp - milyen messze vagyunk egy államférfi színvonalától! -, akkor saját magát találja el. Nem csak a kilencvenes évek Orbán Viktorát, de a mait is.
Egy vesztett méltóságú kapzsi király ül a vagyona tetején, és tudja, hogy felfelé tovább már nem vezet út. És tudja, este elalvás előtt érzi ott a bordák között hátul, hogy már régen alkalmatlan. Hogy torzszülöttet hozott világra, és egy nemzet halt bele a születésbe.
Miatta.
De legalábbis az ő bábáskodása mellett. Edward király fülébe hallik a walesi lakoma. És vagdalkozik. És őrjöng.
Kéne neki valaki, aki megöleli, hogy végre kisírhassa magát. Ám olyan, aki nem csak ölni, de ölelni is tud, már rég nem megy a közelébe.