MindenegybenBlog

A vezetés közbeni mobilozásért mostantól elveszik a jogosítványt. ITT vannak a pontos részletek:

Sajnálatos módon az utóbbi időben megugrott a vezetés közbeni mobilozás és videofelvétel készítés száma, ami bizony tragikus balesetekhez vezetett. A tavalyi év során felkerült az internetre egy felvétel a ceglédberceli buszbalesetről, ahol a sofőr élőben jelentkezett be Facebookon, ami annyira elterelte a figyelmét, hogy átment a szemközti sávba és frontálisan ütközött a szemből jövő kamionnal. A balesetben kilencen vesztették életüket.

Az új törvényjavaslatot Romániában terjesztették elő, ahol sokkal szigorúbban kezelnék a vezetés közbeni mobilozást. Ha valakit rajtakapnak, hogy vezetés közben, SMS-t ír, telefonozik, vagy bármilyen tevékenységet végez rajta, akkor akár hónapokra is elvehetik a jogosítványát. Mindemellett lehetővé tennék a 9-től 20-ig terjedő büntetőpontot kiírását. – olvasható a román belügyminisztérium honlapján. Magyarországon még nem ennyire szigorúak a szabályozások. A rendőrök ezért a tevékenységért tízezer forintos helyszíni büntetést szabnak ki, ha valaki pedig nem ismerné el a “bűnösségét”, akkor azonnal a duplájára ugrik a bírság összege, illetve három büntetőpontot is kap. Ezzel a témával kapcsolatban magyar autósokat is megkérdeztek, melyre érdekes válaszok érkeztek. Íme, a videó, ami bővebb információkat ad a témával kapcsolatban:

- Te mit gondolsz erről? Magyarországra is be kellene vezetni ezt a törvényt?

Forrás

2020-08-20 09:39:34 - Mindenegyben Blog