– Az a rohadt két hét, amikor minden áldott este a Kőmíves Kelement magoltuk, mert eredeti, míves magyar nyelvezetében kellett megtanulni az egészet.
– Az a sírógörcs, ami egy angol vers tanulását övezte. Amit itthon csutak elmondott, az iskolában pedig belesült. Majd itthon újra elmondta tökéletesen, másnap javított úgy, hogy az éjszakát az idegtől egy csomó mindennel töltötte, de alvással nem. És ez így hármast ért, mert az első egyes után a javítás már ötös lett.
Benne van viszont:
– Az a szerencsétlen egyes, amit arra kapott a gyerek, mert valamelyik tanórán nem találta meg a radírját.
– Az a hármas, ami egy három hetes betegszünetet követő első tanórán felelésből jött, miközben a fél osztály a gyereknek súgott és a többiek sem értették, miért pont ő felel.
– Az az őskövület hülyeség, hogy jegyet kell adni rajzra vagy énekre, miközben a gyerek maximum fekete varjút képes rajzolni alagútban, vagy tökéletes, gömb formájú fejet két bogyó szemmel. A hangjáról meg jobb, ha nem is beszélünk, mert még a végén reményeket táplál majd, hogy jelentkezzen az X-faktorba, mint elrettentő példa.
Lényeg a lényeg: aláírtam a gyerekem bizonyítványát, majd megölelgettem őt, tök pozitívan közöltem vele , amúgy meg szeretem őt. Ja, és szomorú……az nem vagyok miatta.
