Eberhard nem kertelt, amikor megírta a „Hogyan vették át a hatalmat a gyerekek a családban” című könyvét. A sokak által nyersnek és már-már sértőnek minősített következtetéseit olyan megfigyelésekre alapozta, melyek szorosan összefüggenek a 2000-es években alakot öltő elfoglalt szülők társadalmával.
A pszichiáter úgy véli, mivel a szülők csak kevés időt töltenek együtt a gyerekeikkel, ezt úgy próbálják kompenzálni, hogy a kicsiket helyezik a család középpontjába. Ez pedig azt eredményezi, hogy átadják nekik a hatalmat, „és végül ők diktálnak” – fogalmazott Eberhard.
[LAPOZAS]„A szülők kevésbé hajlandóak verbálisan fegyelmezni a gyerekeiket” – állítja a pszichiáter. Csakhogy ezzel a változással a szülők és a gyerekek egyaránt szenvednek. „[A gyerekek] döntik el, hogy mit nézzenek a tévében, mit egyenek vacsorára, hova menjen a család nyaralni. Már nem oda mennek, ahol a szülők döntenek – oda mennek, ahol a gyerekek szerint jól érzik majd magukat” – írja a szakember.
Svédországban példaértékű – legalábbis papíron a gyermeknevelési és -jogi rendszer. A kormány felkarolja azokat a családokat, akik gyermeket vállalnak, a nevelési és gondozási program is tökéletes feltételeket biztosít. A szülőknek joguk van két évnél hosszabb szabadságot kivenni, ha gyermekük születik, az apákat pedig arra ösztönzik, hogy aktív szerepet vállaljanak a család életében.
Eberhard szerint azonban e látszólagos előnyök ellenére a fenti intézkedéseknek volt egy árnyoldala is. Megnőtt ugyanis a szorongásos zavarokkal küzdő, önkárosításban tetten ért svéd fiatalok száma. A gyermekkori elhízás pedig eddig sosem mért értékeket öltött.
„A gyerekekkel szembeni agresszivitás tilalmától eljutottunk oda, hogy nem szabad nekik semmit sem mondani. Az a meggyőződésünk, hogy állandóan védelmeznünk kell a gyerekeket, mert annyi szörnyű dolog történhet velük. Ennek az a hatása, hogy a kicsik porcelánbabákká váltak. Nincs bátorságunk fellépni ellene. És ez automatikusan átviszi rájuk a döntéshozatalt” – vélekedik Eberhard, aki egyébként hatgyermekes édesapa.
A szakember azt szorgalmazza, a szülők igenis menjenek vissza dolgozni, és ne érezzenek bűntudatot azért, mert távol maradnak a gyermekeiktől. Ezeket az érzéseket ugyanis a társadalom generálja bennük.
„Ha bűntudatot éreznek azért, mert ’túl sokat dolgoznak’, vagy mert ’az emberek azt mondják, nem látják eleget a gyerekeiket’, akkor válaszoljanak így: ’gondoskodom róla, hogy fantasztikusan jól érezzék magukat, amikor együtt otthon vagyunk’. Túlkompenzálni őket azzal, hogy mindent megadsz nekik, csak a közelséget nem, és hagyod, hogy ők döntsenek mindenről. Szerintem ez káros a gyerekekre nézve” – figyelmeztet a pszichiáter.
Eberhard elveit Rebecka Edgren Alden is osztja, aki a Mama svéd szülői magazin főszerkesztője és három gyerek édesanyja. Úgy vélekedik, „a túl sok választás nem tesz jót a gyereknek – ezt nem szakértőként, hanem háromgyermekes anyaként mondom. Nekünk, felnőtteknek felelősségünk van értük, és rajtunk múlik, hogy mi döntünk”. Nem kell a gyermeket elnyomni, de túl sok szabadsággal sem jó felruházni. Neki még sokat kell tanulnia erről a világról, és csak akkor sikerül ez neki, ha mi keretet – szabályokat és határokat biztosítunk számára.
Alden szerint a svéd rendszer előnyei jóval felülmúlják a hátrányait. „Általánosságban elmondható, hogy Svédországban nagyon sok jó szülő van, akik sokat törődnek a gyerekeikkel, és sok időt, energiát szánnak rájuk” – fogalmazott a háromgyerekes anyuka.
Eberhard azonban továbbra is úgy gondolja, ha a szülők nem kezelnék hímestojásként a gyermekeiket, sokkal jobb eredményeket érnének el a gyermeknevelésben: „Én ugyanarra a dologra térek vissza – a gyerekek nem olyan törékenyek, mint gondoljuk” – summázott a pszichiáter.