MindenegybenBlog

A levegőben lóg Tóth Gabi és Krausz Gábor kibékülése? Rengeteg jel utal arra hogy a szerelmesek visszatalálhatnak egymáshoz. (1. oldal)

Tóth Gabi és Krausz Gábor ellentéte most kibékíthetetlennek tűnik, de ez valóban így lenne?

Az első és legfontosabb dolog, hogy van valami, ami örökre összeköti őket: a lányuk, Hannaróza. Az ő nevelése mindig közös feladat, nem tehetik meg azt, hogy nem beszélnek egymásnak, valamilyen szintű interakció mindenképpen kell.

Így rendszeresen, akár napi szinten egymás életének a részei maradnak. A szerelmük vitathatatlanul hatalmas volt: intenzív, sorsszerű, mindkettőjük életében jókor érkezett a másik. Az ilyen érzések nem múlnak el nyomtalanul.

Azt sem szabad kifelejteni, amit lehet sokan nem tudnak: Gabi családjában is előfordult hasonló szituáció. Szülei elhidegültek egymástól és megbeszélték, hogy külön folytatják. Ezt megbeszélték lányaikkal is, akik értelemszerűen nem tehettek mást, elfogadták a döntésüket.

2014-ben történt ez, még jóval Krausz Gábor előtt, a szülők ekkor már azonban 35 éve osztoztak egymással jóban, rosszban.

Az ő kapcsolatuknak a vidékről való felköltözés nem tett jót, a nyugalmat felváltotta a nagyvári nyüzsgés és az ehhez való alkalmazkodás egyszerűen felemésztette őket. Tóth Gabi édesanyja az egyik díjátadón már másik férfival jelent meg.

Eltelt másfél év, Gabinál lakott az édesanyja és a szülők az egymás iránt érzett szeretete és tisztelete, valamint a sok közös év meghozta gyümölcsét: másfél év után kibékültek és az elmúlt 10 évben nincs nyoma annak, hogy bármi ismét a boldogságuk útjába állt volna.

[LAPOZAS]

Az sem elhanyagolható, hogy bár szemmel láthatóan kerülik egymást és azt is, hogy a nyilvánosság előtt bárhol is egy helyen mutatkozzanak, az Instagram most az ő csataterük: ahogy Krausz Gábor folyamatos üzengetésben van Tóth Verával, Gabi testvérével, úgy rejtett üzeneteket Gabinak is küld. A szakítás után egy gym-ből jelentkezett be és árulkodó zenét választott az edzős videóhoz aláfestő muzsikaként, Gabi pedig ezután nem sokkal szintén egy zenés Instagram videóval válaszolt.

Hogy mit hoz a jövő azt egyikünk sem tudja, de ha a sors ismétli önmagát, akkor még bármi megtörténhet.

2023-11-02 19:39:27 - Mindenegyben Blog