A Székesfehérvár közelében épült Bory-vár egy szeretettel, szerelemmel, kultúrával, művészettel teli élet összes kellékét őrzi. Egy olyan művész életének különös részletei jelennek meg a vár minden egyes építőkövében, aki szenvedélyesen szerette az életet. Fedezzük fel ezt a helyet, amely ihletettsége alapján a magyar Tádzs Mahal is lehetne…
„1899-ben érettségiztem Székesfehérváron, s mint jó tanuló, jó tornász és kitűnő rajzoló, megkaptam a 200 koronás városi (milléneumi) ösztöndíjat, hogy beiratkozhassam a Műegyetemre. Már akkor művész szerettem volna lenni, de volt a nyelvtankönyvünkben egy mondat, melyet németre kellett fordítani: Szép, szép a művészkedés, de nem lehet ám abból megélni. No, gondoltam, akkor én előbb elvégzem a Műegyetemet, s aztán megyek a művésziskolába szobrásznak, mert azt is tudtam már, hogy: Építészet, szobrászat egy test és egy lélek.” (Bory Jenő)
Egy felfelé ívelő karrier közepette 1912-ben Bory Jenő (1879-1959) -szobrászművész és építészmérnök, a Képzőművészeti Főiskola szobrász és a Műszaki Egyetem építész tanára – a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolt egy holdnyi területet. A kis présház az udvaron akkor még nem sejtette, hogy nemcsak nyári szünetek boldog kacajának lesz szemtanúja, hanem egy igazi csoda születésének. 40 év munkája nyomán Bory Jenő saját tervei és fantáziája alapján építette, szépítette otthonát, emléket emelve ezzel a hitvesi szeretetnek és művészi álmainak. Bory saját műalkotásának tekintette a várát, nem is annyira épületként, hanem szoborként tekintett rá. Egyszerre volt benne tervező, kivitelező, építésvezető, pallér és kőműves.
A szentély
Talán nem is várnak készült, sokkal inkább egy szentélynek a család és a művészet számára. Ahogy teltek az évek, ahogy fejlődött szakmai tudása egyre nagyobb és szebb lett az épület. A vár kazamatájától a kilátótornyokig 30 méter a magassága. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak foglalnak helyet.
Nincs még egy ilyen „múzeum” az országban, ahol maga a művész gondoskodott volna arról, minden önzőséget félretéve, saját művei mellett kortársainak alkotásai is helyet kapjanak az általa tervezett építményben. Így a vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig. A számos díszítménnyel ellátott, túlméretezett lakóház a magyarországi szimbolikus építészet különös példája. Természetesen az egész épület egy nagy szimbólum, a szeretet és a művészet szimbóluma. Ezt fejezi ki már a vár alaprajza és elrendezése is, hiszen két eszmei centrum jött létre a várban, a hitvesi szeretet kápolnája és a Bory Jenő műterme.
Egy egészen élete végéig tartó munkába kezdett a vár építésével. Ráadásul a második világháború után károk helyreállítási munkálatai is sok energiát igényeltek. A várban sétálva érzékelhető, hogy az anyag, mely újra és újra visszaköszön, az nem más, mint a beton. Egészen pontosan a Bory Jenő által preferált kvarcbeton. A huszadik század elején az építészetet megújító anyagként jelent meg a beton, s hazánkban egyik legelső alkalmazója éppen Bory Jenő volt. Ebből az anyagból készítette saját kezűleg az ajtó- és ablaktokokat, oszlopokat, kupolákat, korlátokat és lépcsőket, illetve a kerti díszkutakat, medencéket, szobrokat és domborműveket a legkülönbözőbb méretben.
A már messziről látható magasba nyúló, romantikus tornyokkal rendelkező várba a csodás rácsos kapun és a remek kialakítású kerten keresztül juthatunk be. Itt mindenképp meg kell állnunk, hiszen belépve rögtön a vár makettjével találkozunk. Érdemes a séta megkezdése előtt itt egy kicsit elidőzni, mert a vár felépítését, szerkezetét, az épületegyüttes alkalmazkodását a domboldalon hátrafelé fokozatosan emelkedő terephez, valójában csak itt láthatjuk át. A kertben a séta is különleges, szinte együtt él a kert vár egész építményével, nemcsak körülöleli az egészet, hanem itt-ott bele is folyik. A teraszokon, az udvarokban fák, bokrok, zöld szigetek, kutak, tavacskák teszik elevenné a képet.
Hatalmas fantáziára vall, ahogy a mester megalkotta ezt a részletet. A kertből széles lépcsősor indul a teraszokon át a vár főépülete felé, s közben a hódoltság korából származó, turbános török sírköveket, saját szoboralkotásokat látunk és az ókori klasszikus korok sztéléjét idéző, szabadon álló, betonból épült falon pedig Bory Jenőnek tündöklően fiatal és szép feleségéről készült portréjával találkozunk.
Egy „panteonba” lépünk itt, ahol Munkácsy Mihály egész alakos szobrával és kortársainak, művész barátainak, köztük festőknek, Benczúr Gyulának, Karlovszky Bertalannak, Nádler Róbertnek, Hüttl Gyulának, Wälder Gyulának és a híres színésznő Blaha Lujzának az arcmásait sorakoztatta föl a mester. Ebben a „panteonban” helyezte el saját mestere, a Stróbl Alajos (1856–1926) által készített néhány szép portrét is, így a Halászbástya építészét, Schulek Frigyesét és a 19. század két jeles hazai festőjét, Lotz Károlyét és Székely Bertalanét. A „panteon” előtt, a mozaikdíszű pádimentumon rövid, kijelentő mondatot olvashatunk: „A kövek beszélnek”. Sétánk során itt kezdjük megérteni a művész ars poeticáját, miszerint maradandót alkotni, csak önzetlenül, szívvel-lélekkel, időt álló anyagokból lehet.
Egy újabb különös és magasztos helyre érkezünk, hiszen a második terasz a nevét az árkádjai alatt egy gömbön álló, a várat a hátán tartó elefántról kapta. Az árkádok hátfalára a mester vörös krétával négy ideszánt freskó vázlatát rajzolta fel. A négy rajz négy az emberiség történetében építészetileg meghatározó nyomot hagyó korszakot ábrázol: görög-római kor, kereszténység, hűbériség és a szocializmus korát. Nem véletlen itt ez a magasztos hangulat, hiszen itt végig haladva már közeledünk a mester egykori műhelye felé.
A csattanó, ami mindennek a lényege, az árkádsor középső szárnyának centrumában a várlátogatás végcéljánál van a „várkápolna”. Végül itt összegződik a szerelem, a szeretet, a család, a művészet dinamikája. A vár freskódíszes apszisába állította Bory a Hitvesi szeretetnek feleségéről mintázott, egész alakos, ülő szobrát. A „szentély” elé, kétfelől a fal mellé helyezte a Csók (1908), szimmetrikusan megkettőzött kompozícióját ezzel is erősítve a hely lényegi mondanivalóját. Érdekes, hogy a Hitvesi szeretet szobra feletti freskó sárga színű hölgyei más híres művészek múzsái, akik az irigységtől sárgák, mert őket nem szeretik annyira, mint Bory Jenő a feleségét. A vár központi helyén megállva, majd magunk mögé tekintve láthatjuk és érezhetjük, amit maga a művész is meg akart mutatni, hogy az élet igazi értelme a szerelemben, a családban, a kultúrában, a művészetben és a becsületesen végzett munkában van.
