MindenegybenBlog

A koronavírus sajnos csak a kezdet. A szakemberek újabb járványra figyelmeztetnek.

Jelentős valószínűsége van annak, hogy a világ a mostanihoz hasonló járvánnyal néz szembe 10-15 éven belül, de fel kell készülni rá, hogy akár 3 év múlva is jöhet - mondta Bill Gates, a világ harmadik leggazdagabb embere a Forbes szerint.

Gulyás: egyelőre nem lesz újabb szigorítás

Önmagában ez nem lenne kivételes jóslat, de Gates már egy 2015-ben figyelmeztetett arra, hogy a világ nincs felkészülve egy járvány kezelésére és ugyan nyilván nem beszélt sem Kínáról, sem a koronavírusról.

Szerinte a mostani járvány után nem tér vissza minden a régi kerékvágásba: Közölte: "Azt jósolom, hogy az üzleti utak fele és az irodai munkanapok 30 százaléka fog eltűnni. Továbbra is lesznek üzleti utak és irodai napok, de nem annyi, mint korábban."

A cikkből kiderül az is, hogy Gates vagyona az év eleje óta 15 milliárd dollárral 129 milliárdra nőtt a Bloomberg indexe szerint, míg a Forbes listája kicsit szerényebb 119 milliárd dolláros vagyont jelöl meg. Így Jeff Bezos  és Elon Musk mögött Gates a világ harmadik leggazdagabb emberének számít.

A koronavírus csak a kezdet!

Kevin Ariën professzor, az antwerpeni Trópusi Orvostudományi Intézet virológiai osztályának vezetője, az ebola és a HIV szakembere megjegyzi, hogy az emberiségnek figyelmeztetésként kell kezelnie a koronavírus-járványt. A Gazet van Antwerpennek adott interjújában említi a következőket:

A tudósok már évtizedek óta nem azt kérdezgetik egymástól, hogy lesz-e pandémia, hanem azt, hogy mikor?! Sajnos egy ilyen járvány nem kerülhető el.

[LAPOZAS]

A tudósok már számtalan vírust tanulmányoztak, amelyekről kiderült, hogy képesek átjutni a fajok közti gáton. A belga tudós azt is megjegyezte, hogy:

Több száz olyan vírus kering Afrikában, Dél-Amerikában és Délkelet-Ázsiában, amelyek rendszeresen okoznak helyi járványokat. Gyanítjuk, hogy némelyiküknek csak idő kérdése, hogy globális problémát okozzon. És ezek csak azok vírusok, amelyekről tudunk, és folyamatosan figyeljük őket. Lehetetlen megjósolni egy teljesen új vírus megjelenését, mint a jelenlegi koronavírus.

A szakember megjegyzi, hogy a jelenlegi körülmények, elsősorban a népesség nagyságának és az emberek gyors mozgásának köszönhető. A mostani helyzetek nagyon kedveznek a járványok kialakulásának.

A nyugati történelem legsúlyosabb járványa, az 1918–1919-es spanyol influenza volt. Annak idején, világszerte 1,7 milliárd ember élt. Most majdnem 8 milliárd. Akkor az emberek gyalog vagy lóháton utaztak, most rövid időn belül a világ másik végére is képesek eljutni. Kevesebb mint egy évszázad alatt a fertőző betegségek terjedése drámai módon megváltozott. Remélem, hogy ez a válság legalább tudatosította bennünk a félelmetes valóságot. Talán legközelebb nem koronavírus lesz, de az ilyen járványok előbb-utóbb megismétlődnek. Amit most tapasztalunk, azok a túlságosan nagy és túl koncentrált világnépesség nagyon kézzelfogható következményei, amelyek kihatással vannak a természetre és az éghajlatra is.

2020-12-02 08:33:34 - Mindenegyben Blog