MindenegybenBlog

A kisfiú édesanyja üzent a gyermekverő Agócs Tibornak aki bántalmazott egy gyereket a kalandparkban-Itt a videó

A kisfiú édesanyja üzent a gyermekverő Agócs Tibornak aki bántalmazott egy gyereket a kalandparkban-Itt a videó 

 

 

A kisfiú eleinte nem mondott semmit anyukájának a bántalmazásról. Amikor a karateedzővel találkozott az eset után, az edző sem mondta el az anyukának, mi történt, csak annyit említett, hogy "volt egy kis összezördülésük, de rendezték." Az anya az internetről származó felvételből tudta meg, mi történt a szolnoki kalandparkban. Rosszul lett attól, amit látott, és azt szeretné, ha az edző bocsánatot kérne a gyerekétől a szeme láttára. A kisfiú máig magát hibáztatja azért, amiért az edző felrúgta.

Mint korábban megírtuk, kedden nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen látszik, hogy múlt csütörtökön egy karateedző felrúgott egy 7 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A gyerekek egy jászberényi küzdősportegyesület táborával mentek el a kalandparkba, ahol az edző bántalmazta a kisfiút. Kirúgta a lábát, amitől a gyerek fejjel a földre esett. Szerencsére bukósisakot viselt, így nem sérült meg súlyosan. A bántalmazás a többi gyereket is felzaklatta, néhányan elsírták magukat.

Az RTL Híradónak most megszólalt a bántalmazott kisfiú anyja, Tóthné Nagy Judit, aki bár egy nappal korábban még nem volt biztos abban, hogy interjút akar adni, végül úgy döntött, hogy nyilatkozik, mert "ez nem egy egyszeri eset volt, és dühít, hogy ilyen megtörténhet."

„Semmit nem tudtam az egészről. Annyit tudtam, hogy veszekedett valakivel, és amikor csütörtökön mentem érte, az edzővel nem találkoztam, csak egy kislány mondta, hogy Rolival volt egy kis gond. Leguggoltam hozzá, és megkérdeztem, hogy milyen volt a tábor. Azt mondta, hogy jó. És amikor kérdeztem, milyen volt a szolnoki kalandpark, azt mondta, hogy az nem volt jó. Csak annyit mondott, hogy összeveszett egy másik kisfiúval” – mesélte az anyuka.

Pénteken találkozott az edzővel, és arról beszélt, hogy szeretné edzésre járatni a gyerekét, de akkor sem tudott meg semmit az esetről.

 

Ő csak egy rövid jellemzést adott a gyerekről, hogy nem egy erős testalkat, de nagyon okos, nagyon intelligens, alázatos, és hogy volt egy kis összeröffenésük, de rendezték 

 

– fogalmazott.

Kedden szerzett az anyuka tudomást az esetről, amikor a felvétel kikerült az internetre. „Azt hittem, hogy ott csuklok össze, gyomorgörcs és az összes szőr állt rajtam, mert én erről semmit nem tudtam. Odahívtam Rolit, és kérdeztem, hogy mi volt, mondja el nekem. Akkor már elmondta.

Ő azt hitte, hogy annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is

 

– idézte fel a beszélgetést kisfiával. 

Az anyuka azt szeretné, ha a férfi a szeme láttára kérne bocsánatot a kisfiútól. Hogy ez mit jelentene a fiának, és hogyan jellemezte őt az anyukája, kiderül a fenti videóból. 

Az RTL Híradó riportja az esetről:

Kunkli Tivadar üzent a gyermekverő Agócs Tibornak aki bántalmazott egy gyereket a kalandparkban-Itt a videó

Hajdú Péter Oldalán Jelent Meg a Kihívás!

Figyelem! Most végre kiderül, hogy Agócs Tibor, a 3 danos karatemester, valóban csak kisfiúkat mer megverni, vagy kiáll-e egy 60 éves sportoló ellen is! Kunkli Tivadarra szurkolunk!

ELŐZMÉNYEK:

Novák Katalin négy éve kitüntette a karateedzőt, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban

Agócs Tibor bejelentette, hogy minden tisztségéről lemond.

 

A Szoljon.hu szerint a jászberényi Yakuzák SE karateegyesület elnöke és szakmai vezetője volt az a férfi, aki felrúgott egy gyereket a szolnoki kalandparkban. Az esetről készült videó komoly felháborodást keltett. Mint korábban írtuk, a gyerekcsoportot vezető férfi azért bántalmazta a kisfiút, mert nem akart felmászni a pályára. A videón látható, hogy a gyerek a levegőben megpördülve a fejére esett. A bántalmazás a többi gyereket is felzaklatta, volt, aki elsírta magát.

A Yakuzák SE Facebook-oldalán jelent meg az az Agócs Tibor aláírásával ellátott bejegyzés, amiben a sportegyesület vezetője azt írta: amit tett, az minden szempontból elfogadhatatlan és szembe megy azzal, amit az elmúlt 35 évben tanított és képviselt.

Ez nem hiba, hanem létrontás

– jelentette ki, hozzátéve, hogy együttműködik az igazságszolgáltatással és reméli, hogy nem okozott lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kért. Azt is írta, hogy a szülőktől is bocsánatot kér, bár nem remél.

A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére

 

– közölte, hozzátéve, hogy a sajtónak nem kíván nyilatkozni. Az oldalt, ahol a közlemény megjelent, nem sokkal később törölték a Facebookról.

 

Potyondi Edina páros lábbal szállt bele a gyermekbántalmazó rugdosódó A.Tiborba..ezt nem teszi zsebre az tuti

Nem hiszem el! Nem hiszem el! A sokadik üzenetet kapom, hogy mit kell tudni a kalandparki gyerekrugdosóról. Tényleg hihetetlen! Ki tüntette ki ezt az embert? Ki adott neki állami kitüntetést?! Novák Katalin. 

🥁Badumc! Remélem Balog püspök személyes közbenjárására.

És ha ez nem lenne elég, a faszi által működtetett egyesület 40 milliós állami támogatást kapott az edzőtermének építésére 2022-ben.

És ami végképp vadkelet: Mi a neve az egyesületének, ami gyerekeket táboroztat, ami állami pénzeket nyer, amit az állam megbecsül? Az, hogy Yakuzák SE! 

🥁 Badumc. 

A yakuza a világ egyik legrégebbi bűnözői szervezete, prostitúció, védelmi pénz, drogok, gyilkosságok kötődnek hozzá. YAKUZA SE baszki! Mintha "ukrán maffia" vagy “Cosa Nostra” néven alapítanék egy árvaházat. Ki tesz ilyet?

Az a helyzet, hogy ez nem pusztán leleplező, hanem pofátlan névválasztás. Mert van egy dolog, amit még a japán maffia is megvet. Ez különbözteti meg a magyar yakuzától, a Fidesztől: az pedig a gyermekbántalmazás. Az még a hétpróbás, agyontetovált gengsztereknél is vörös vonal.

 

2024-07-18 18:10:51 - Mindenegyben Blog