Az utalás öt másodpercen belül, minden nap, éjjel-nappal célba ér
Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója, valamint Kajdi László, az MNB közgazdasági elemzője 2015 őszén publikált tanulmánya közérthetően foglalta össze a banki átutalások rendszerének fejlődését hazánkban, már akkor előrevetítve az AFR szükségességét. Mint összegezték: az első jelentősebb mérföldkő a Bankközi Klíring Rendszer 1994-es bevezetése volt. Az új elszámolási rendszert egy magáncég, a GIRO Zrt. üzemeltette, amelynek szolgáltatása lehetővé tette, hogy a korábbi több nap helyett egyetlen éjszaka során megtörténjen két különböző bank ügyfelei között az átutalások lebonyolítása. A kezdőlépést a rendszer finomítgatásainak közel két évtizede követte, mígnem 2012-ben újabb jelentős előrelépés történt. Életbe lépett az MNB jogszabályi előírása: a belföldi forint átutalásoknak munkaidőben legfeljebb 4 órán belül teljesülniük kell. Hogy miért csak jogszabályi előírásra indult meg nálunk az, ami nyugaton a pénzintézetek természetes piaci versenyének következtében „magától”, arra a szerzők tanulmányukban nem tértek ki.