Négy hétig tartózkodtam kórházban, utána már képes voltam bicegni, igaz, járógéppel, mert a lábfejem még nem mozgott. A lábujjaimnak nyolc hónap kellett, hogy újra rendben legyenek
– mondta.
Az agyvérzés komolyságát először fel sem fogta Szabó: az első sokk akkor érte, amikor ultrahangos vizsgálatra ment a terhessége miatt, és ahol orvos konkrétan csodának nevezte, hogy életben van a lány és a magzat is.
A kórházban – érthetően – voltak mélypontjai, főleg éjszaka, amikor egyedül volt, de akkor is csak egy cél lebegett a szemei előtt, hogy a kislánya egészségesen jöhessen a világra. Azóta a kis Zora már kilenc hónapos és makkegészséges, Barbara pedig teljesen felépült. A gondolat néha-néha felmerül a fejében, hogy mi van, ha újra megtörténik a baj, de igyekszik nem gondolni az egy évvel korábbi történésekre.
A rehabilitáció alatt csak arra gondoltam, hogy felépüljek, majd amikor megszületett Zora, akkor már arra koncentráltam. Ezek a dolgok elterelték a figyelmemet, most viszont picit nyugi van, így újra előtörtek belőlem az emlékek
– zárja Barbara, aki nincs még teljesen túl a traumán, de jó úton halad, és nem szeretne félelemben élni. Esetével pedig szeretne példát mutatni és segíteni sorstársainak.
