A pszichológusok többsége úgy véli, hogy az álmok a tudatalattiban megfogalmazódó vágyak, gondolatok, igények megjelenése, amely ráhatással van a fizikai és mentális egészségre is.
Most lássuk a részleteket, vagyis, hogy mely típusú álmok milyen hatást gyakorolnak az életedre.
A legtöbb rémálom hátterében valamilyen érzelmi trauma áll, de újabban a kutatók arra is rávilágítottak, hogy ezen ijesztő álomképeket okozhatja valamilyen szívrendellenesség, légzési szünet, vagy valamilyen mentális betegség. Ha például pár másodpercig az éjszaka során kimarad a levegővétel, az agy ezt úgy értékeli, hogy a test veszélybe került, így hirtelen kialakulhatnak a rémálmok.
A The Physiologically Diagnostic Dream szaklapban E.G. Mitchell arról számolt be, hogy egy férfi azt álmodta, hogy a gyomrában egy patkány sebet ejtett, majd pár nappal később mikor felkereste az orvost, megállapították, hogy gyomorfekélyben szenved.
Érdekes, hogy azok az emberek, akik visszatérő álmokat tapasztalnak, csak azokra az álomképekre emlékeznek reggel. Ha valami mást álmodnak, azzal kapcsolatban nem fog semmi sem rémleni. Ha ezen álmok kialakulásakor gyakran felébredsz, akkor valami probléma lehet az egészségeddel, legyen szó testi vagy lelki gondról. Fordulj orvoshoz, vagy keress fel egy pszichológust.
Ha furcsaságokat álmodsz, attól még nem kell kétségbeesned. A leggyakrabban akkor tapasztalhatsz ilyen bizarr álomképeket, ha sok alkoholt fogyasztottál, majd utána elmentél aludni. A Parkinson-kórban szenvedők is átélhetnek ilyen furcsa álmokat, mivel ők sokkal nyugtalanabbul alszanak, és gyakran szenvednek a nyugtalan láb szindrómában. Meg kell említeni még a antidepresszáns gyógyszereket is, amely mellékhatásaként kialakulhatnak bizarr, furcsa álmok.
Előfordulhatnak olyan álmok, amelyek gyakran, egy órával az ébresztő megszólalása előtt felébresztenek, ami arra utalhat, hogy túl korán léptél be a REM-fázisba, és az túl korán ért véget. Ilyen esetben rendszerint a szorongás, a depresszió káros hatásáról kell beszélni, ez okozza az ébresztő álmok előfordulását.
[LAPOZAS]Az álmok milyenségét nagyban befolyásolhatják az aznapi események, főként, ha valami nagy öröm, vagy netán stressz, bánat ért. De az élelmiszereknek “köszönhetően” is lehetnek kellemetlen álmaid. Lauru Quinn Loewenberg álom elemző szerint a kellemetlen, ijesztő álmok akkor alakulnak ki, mikor valami rossz érzés eszébe jut az agynak a REM-fázis ideje alatt, amit meg szeretne oldani. Még a vitaminok is befolyásolhatják az álmok minőségét, ilyen a B6-vitamin.
Ha valaki egészséges életmódot folytat, akkor az álmai minősége is javulni fog, sőt aki egészségesen táplálkozik és rendszeresen mozog, az gyakrabban fog szépeket álmodni, mert az agy megfelelően tud működni, és a szervezetben is kevesebb lesz az esély, hogy valamilyen rendellenesség alakul ki, ami megzavarja az álmokat.
Rubin Naiman, az Arizonai Orvosi Egyetem kutatója szerint minél egészségesebb valaki, annál szebbeket fog álmodni, és a memóriája is jobb lesz. Ha valaki például lefekvés előtt banánt fogyaszt, nagyobb az esélye, hogy szép dolgokról fog álmodni.
Az állapotos nők a terhesség 9 hónapjában gyakrabban álmodnak, főként furcsa, bizarr álmok gyötörhetik őket. De gyakrabban lehetnek szép, békés, elégedett álmaik is. A szülést követő poszttraumatikus depresszió során is tapasztalhatnak a friss anyukák kellemetlen álomképeket.filantropikum.com