MindenegybenBlog

5perce érkezett! EZ AZ ORSZÁGOS ÜZLETLÁNC VÉGLEG bezárja magyarországi üzleteit! TELJESEN KIVONULNAK Magyarországról >>>

A Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesületének (BBÉE) szóvivője, Csordás Norbert a lapnak arról is beszélt, hogy a forgalom-visszaesés elsősorban a divatáru-kereskedőket sújtja, igaz, más ágazatok is megszenvedik a helyzetet. Az mindenesetre látszik, hogy egyre több a boltbezárás, és a szektor egy csődhullám küszöbén állhat.
Míg a nyáron még egész jól alakult a forgalom a plázákban, szeptembertől kezdve folyamatos a visszaesés és ez nem volt másképp az ünnepi főszezonban sem. November-december folyamán 40-60 százalék körüli bevételcsökkenésről számoltak be a divatáru kiskereskedők. Ez hellyel-közzel ugyanakkora zsugorodást jelentett, mint a tavaszi időszakban. De mivel a ruhaárusok ősszel-télen produkálják a forgalmuk nagy részét – drágább szezonális termékekkel, ezért a pénztömeg-kiesés cash flowban mérve még nagyobb volt – magyarázta Csordás Norbert.
 
A szakember szerint a csődhullám várhatóan most kezdődik, sorra zárnak be a boltok a plázákban, miközben – a tavaszi időszakkal ellentétben – nincs érvényben felszámolási és végrehajtási moratórium, továbbá nincs bevezetve a bérleti szerződések felmondására vonatkozó moratórium, ami legalább nyugodt körülményeket biztosítana a bérbeadóknak és a bérlőknek arra, hogy tárgyaljanak.
A lap azt írja, tavaly három ismert ruházati lánc – a Vagabond, a Promod és a Camaieu – vonult ki a hazai bevásárlóközpontokból. Idén év elején a Cosmos City is befejezte műkését: a cég országosan mintegy 20 üzletét zárta be. A hálózat mostanáig Budapesten négy helyszínen, míg vidéken a legtöbb megyeszékhelyen, valamint néhány más városban – így Érden és Nagykanizsán – is működtetett boltokat.
A kormány adatai szerint a divatáru-ágazat a harmadik helyen áll a koronavírus-válság miatt elszenvedett forgalomcsökkenés tekintetében – a turizmus és a vendéglátás után. Ennek ellenére az ágazat egyelőre semmilyen központi segítséget nem kapott. A BBÉE két minisztériumnál – a KKM-nél és az ITM-nél – is előterjesztette javaslatcsomagját, de segélykérésükre még nem kaptak választ.
Az ágazati szereplőke azt kérték, a kormány 2021. január 1-től csökkentse az áfát 15 százalékkal, legalább 18 hónapra azon cégek esetében, amelyeknek a bevásárlóközpontban vannak a telephelyeik. Szintén kérelmezték, hogy a kormány a bruttó bérek és a bérterhek 50 százalékát biztosítsa a vállalkozásoknak támogatás formájában, és kezdeményezték a bérleti díjak 50 százalékos csökkentését 2020. szeptember 1-től 2021 május 1-ig. Emellett szeretnék, ha a bérleti szerződések felmondására moratórium vonatkozna.
A bevásárlóközpontok bérbeadói jellemzően elzárkóznak attól, hogy a tavaly október-decemberi időszakra segítséget adjanak a bérlőknek. Csak arra mutatnak hajlandóságot, hogy esetleg az első negyedévre adjanak valamennyi bérleti kedvezményt, de nem akkora mértékűt, mint a tavaszi üzletbezárások során.

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele.

Továbbra is kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el.

[LAPOZAS]

Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

2021-02-26 19:35:45 - Mindenegyben Blog