MindenegybenBlog

5 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!!

Káosz a balatoni vendéglőknél – sok helyen menekülnek a vevőkA nyár elején elterjedt, hogy horrorisztikus árak lettek a Balatonnál. Ezt később több helyen is nagy erőkkel cáfolták, például az ezer forint feletti lángost „kamunak” minősítve. Az Azénpénzem.hu körbenézve azt találta, hogy a helyzet meglehetősen ellentmondásos.-írta meg a napi.hu

Minden a pénzről szól?
A nyár elején elterjedt, hogy horrorisztikus árak lettek a Balatonnál. Ezt később több helyen is nagy erőkkel cáfolták, például az ezer forint feletti lángost „kamunak” minősítve. Az Azénpénzem.hu körbenézve azt találta, hogy a helyzet meglehetősen ellentmondásos.
Évek óta figyeljük a balatoni büfék és kisebb éttermek árát. Több olvasónk is azt jelezte, hogy az idén az idő jobbra fordulása, illetve a hétvégi „roham” idejére valahogy jócskán megugranak az árak. Mi ezt nem tapasztaltuk, azt viszont igen, hogy az igazán mutatós vevőcsalogató táblákat sok helyen krétával rajzolt (tehát gyorsan változtatható) ajánlatok váltották fel. Ilyen körülmények között nem sok értelme lehet egy adott pillanatban vizsgálni az árakat.
 
Forrás: Azénpénzem.hu

 
Néhány – évek óta figyelt – helyen mégis megnéztük, az előző évekhez képest július végén mi a helyzet. Például az északi parton az egyik kisstrandon 2018-ban az azt megelőző évvel egyezően a hamburgert 650 forintért, a sajtburgert pedig 700 forintért lehetett kapni. Ugyanitt most ez 850, illetve 950 forint, ami 30 százalék feletti drágulás. Érdekes módon azonban néhány törzsvendégnek számító strandolót megkérdezve, senki sem akadt, aki úgy érezte volna, hogy emelkedtek az árak.

Ez különösen annak tükrében furcsa, hogy itt szinte semmit sem lehetett a tavalyi áron kapni. Például a hekk 10 dekánként 480 forint, a korábbi 450 forinttal és az átlagos balatoni kínálati árakkal szemben. A változás minden esetben drágulás, ha nem is olyan nagy mértékű, mint amit a hamburgereknél tapasztaltunk. Legalábbis akkor, amikor néztük. Az ártábla ugyan itt nem krétafirka, de sok átragasztgatást láttunk.

Érdemes felidézni, hogy az Azénpénzem.hu felmérése tavaly azt állapította meg, hogy – részben a nem túl kedvező időjárás miatt – az árak esetenként „csak” annyival nőttek, amennyivel az alacsonyabb áfakulcs miatt mérséklődniük kellett volna.

[LAPOZAS]

A déli parton Siófok környékén (az Ezüstparton és Zamárdiban) is valamennyire felfelé kúsztak az árak. Például a fagylalt gombóca a korábbi 220-230 forint helyett jellemzően inkább 250 forint. A palacsinta 200 forint helyett 220-250 forintba kerül. Lángost találtunk 1100 forintért is, bár többnyire – esetenként éppen hogy – ezer alatti árat igyekeznek a büfékben kiírni. Ezek az eltérések ugyan nem túl jelentős összegek a tavalyihoz képest, de egy gyerekes család a nap végén biztosan megérzi a különbséget.

 

A büfék helyett sokan inkább hiperbe mennek

 
Talán ezért lehet az, hogy a déli parton alig bukkantunk olyan nyaralókra, akik ne panaszkodtak volna a drágulásra. Két évvel ezelőtti nyári összeállításunkban hangsúlyoztuk, hogy a nyaralóknak mindenképpen érdemes körülnézni a helyi vendéglátó egységek között, mert viszonylag szűk területen is óriásiak lehetnek az árkülönbségek. Ez a különbség 2018-ban szinte teljesen eltűnt, az idén azonban újra felbukkant. Érdemes tehát a mindig ugyanoda visszatérőknek egy kicsit körbenézni, hátha találnak jobb árakat (és esetleg minőséget) másutt.

Ezt lehet, hogy sokan így is csinálják. Több olyan parti büfét is láttunk, amelyekben az előző években látott sorállások már sehol sincsenek. Akadnak ugyan vendégek, de a számuk (jó időben és hétvégén is) határozottan csekélyebb a korábbinál. (Persze, így kényelmesebben lehet étkezni.) A balatoni hiperekbe viszont nem egyszer szinte be sem lehetett férni.

2023-06-13 18:08:15 - Mindenegyben Blog