Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult, de a második körös oltások folytatódnak és természetesen azokat az egészségügyben dolgozókat is még beoltják, akik most jelentkeznek oltásért a kórházi oltópontokon.
Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Eddig összesen 84 ezren éltek az oltás lehetőségével, többségük már a második oltását is megkapta. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a járványügyi helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.
Harmadik körben, február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása kórházi oltópontok és a háziorvosoknál. A kórházi oltópontokon jelenleg erre a Pfizer-vakcinát használják, a háziorvosok pedig most a Moderna és a kínai Sinopharm-vakcinával oltanak.
Negyedik körben, február 11-én megkezdődött és jelenleg is tart a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Erre az AstraZeneca-vakcinát használják, mert az eddigi előírások szerint csak 18-59 év közöttieket lehet vele oltani. Ezen a héten 74 ezer adag AstraZenecát szállítanak ki a kórházi oltópontokra. Ennek megfelelően 74 ezer regisztrált 60 év alatti krónikus beteget várunk oltásra ezen a hétvégén (március 6. szombat és 7. vasárnap), akik a kórházi oltópontokon kapják meg az oltást. Az oltandókat SMS-ben értesítik arról, hogy pontosan hol és mikor várják őket oltásra. Kérjük a behívottakat, hogy lehetőség szerint hozzák magukkal kinyomtatva és kitöltve a hozzájáruló nyilatkozatot, ezzel is fel tudják gyorsítani az oltással járó adminisztrációt! Nyilatkozat: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/hozzajarulo-nyilatkozat-nyomtassa-ki-toltse-ki-es-vigye-magaval-az-oltasra
Kérjük, hogy akár a háziorvosi rendelőben, akár kórházi oltóponton történik az oltás, az előre egyeztetett időpontra pontosan érkezzenek, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék! A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.
Az oltási munkacsoport folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat, és felkészült a tömeges oltásokra is, ha jön elég vakcina. Minden célcsoport időben értesülni fog a rávonatkozó tudnivalókról. Attól függően, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre, ütemes és tömeges oltás is lehetséges. Oltópontonként számolunk a kórházi oltópontokkal, a járóbeteg-szakrendelőkkel, a háziorvosi rendelőkkel, és szükség esetén akár a szavazóhelyeket is be lehet vonni.