MindenegybenBlog

4 helyzet, amikor a Rendőr azonnal elveszi a jogosítványod.

A sofőrök sok esetben nincsenek tisztában azzal, milyen szituációkban vonja be a rend őre azonnal a jogosítványt. Ezekhez még bírói ítélet sem szükséges.

1. A közhiedelemmel ellentétben még halálos balesetet sem kell okoznunk ahhoz, hogy azonnal elvegyék az engedélyünket. Sőt fizikai kontaktus és sérülés sem kell hozzá. – Tipikusan ilyen cselekmények, amikor közlekedési konfliktus alakul ki a felek között és az elöl haladó járművezető úgy kívánja „megleckéztetni” a másikat, hogy egy teljesen indokolatlan pillanatban vészfékezést alkalmaz. Vagyis, közvetlen veszélynek teszi ki környezetét – magyarázta a Borsnak dr. Újvári Zoltán ügyvéd.

2. A leggyakoribb eset, amikor a sofőr ittas, vagy kábítószert fogyasztott és egy közúti ellenőrzés során a rendőr megszondáztatja, vagy vizelet- és vérvizsgálatra viszi. A pozitív eredmények után a vezető akár hosszabb időre is búcsút inthet jogsijának.

 Baleset okozása nélkül is bevonhatják az engedélyt

3. Ha már a helyszínen egyértelmű, hogy melyik sofőr volt a halált okozó baleset elkövetője.

 

4. Ha a baleset nem jár halállal, de a helyszínen orvos szakértői vélemény beszerzése nélkül is nyilvánvaló a maradandó fogyatékosság okozása. Például a csonkolás.

2018-07-06 14:11:33 - Mindenegyben Blog