MindenegybenBlog

21 gyermeket szült ez a nő, mindet természetes úton. Gratulálunk neki, nagyon jó anya, még ennyi gyerek mellett is!

Úgy tervezték, hogy a huszadik babánál megállnak, a jelek szerint azonban hiba csúszott a számításaikba, a gólya ugyanis ismét feléjük tart, méghozzá egy kislánnyal a csőrében. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy nem Magyarországon történik mindez…A népes Radford család Morecambe-ben él, Nagy-Britannia észak-nyugati részén. Sue, az anyuka mindössze 14 éves volt, amikor az első babájuk született, most pedig 42 évesen hordja a szíve alatt 21. gyermekét. Férjével, a 46 éves Noellel nem mellesleg nagyszülők is, a most születő gyermekük 30 évvel lesz fiatalabb szerelmük első gyümölcsénél.Ha nagycsaládról beszélünk, általában senki sem gondol 4-5 gyereknél többre a nyugati országokban, a Radford família azonban jelentősen túlteljesítette az elvárásokat. Arról, hogy úton van a 21. családtag, Sue és Noel számoltak be YouTube csatornájukon, ahol rendszeresen betekintést engednek abba, hogyan is telnek egy húszgyerekes család mindennapjai. Amikor világra jött a huszadik bébi, Archie, nyomatékosan kijelentették, hogy nem szeretnének több gyereket, azonban úgy tűnik, másként alakultak a dolgok. Sue legutóbb 2017. szeptemberében szült, de ezt a programot 2018-ban sem fogja kihagyni!

– Úgy terveztük, hogy a huszadiknál megállunk, de… Meglepetééés: úton van a 21. gyermekünk, méghozzá egy kislány! – újságolták a napokban követőiknek Radfordék. A YouTube-ra egy olyan videó is felkerült, amelyben Sue épp a nőgyógyásznál tett látogatásról igyekszik haza, és azt az ultrahanggal készített fotót is meglobogtatja, amin – szerintük – határozottan kivehető, hogy ezúttal lánnyal bővül a család, még idén novemberben.A legidősebb fiú, Chris most 29 éves, őt követi a 24 éves Sophie, a 22 éves Chloe, a 21 éves Jack, a 19 éves Daniel, a 17 éves Luke, a 16 éves Millie, a 15 éves Katie, a 14 éves James, a 13 éves Ellie, a 12 éves Aimee, a 10 éves Josh, a 9 éves Max, a 8 éves Tillie, a 6 éves Oscar, az 5 éves Casper, a 3 éves Hallie, a 22 hónapos Phoebe és a 8 hónapos Archie – 2014-ben Alfie nevű kisfiuk halva született.Sue Radford mindössze 14, Noel Radford pedig 18 éves volt, amikor első gyermekük megfogant. Hiába voltak rendkívül fiatalok, úgy döntöttek, hogy megtartják a babát, és a lelkesedésük azóta sem csökkent. Lányaik közül a legidősebb, Sophie már most háromgyermekes édesanya, két lánya és egy fia van. Eddig.

2018-06-26 19:32:04 - Mindenegyben Blog