MindenegybenBlog

2019 Dávid-naptár – Ennek a dátumnak nagyon örülsz majd te is!

Nem akármi vár ránk...

A következő pár napban először hó, majd durva, akár -17 fokos fagy is jöhet. Dávid Mihály mérnök különböző számítások alapján készíti el minden évben az időjárás naptárát. A mérnökből lett magánmeteorológus a Ripost-nak elárulta, milyen időt jósol egész 2019-re!

A nyíregyházi vízépítő mérnök, Dávid Mihály több mint negyven éve készít előrejelzéseket. Módszere szabadalmi oltalom alatt áll. A 2018-as Dávid-naptár szinte pontról pontra megvalósult: 

Valóban február elején volt a leghidegebb és július közepén, valamint augusztus végén a legmelegebb, hosszú volt a vénasszonyok nyara, és december elején köszöntött be a fagyos idő.

Március 5-én érkezik a tavasz

A 2019-es naptárából pedig kiderül, hogy meddig tart a tél.

„A tél leghidegebb napjaira január első hetében és február 12-e körül kell számítani. Mindkét időszakban havazásra, kőkemény fagyokra, éjjelente mínusz 15–20 fokra készüljünk, és napközben sem emelkedik a hőmérséklet nulla fok fölé” – nyilatkozta a ripost-nak Dávid Mihály, aki szerint robbanásszerűen fog érkezni a tavasz.

„Március első napjaiban ismét hidegre fordul majd az idő, éjjel még lehetnek fagyok. Az előrejelzésem és a számításaim szerint március 5-én hirtelen érkezik meg hazánkba a tavasz” – állítja a szakember.

Már júniusban mehetünk nyaralni

A mérnök 2019-es naptárjából kiderül, hogy az enyhe tavasz után jövőre sokkal előbb, már június elején megérkezik a nyár, és várhatóan megdőlnek a tavalyi hőségrekordok.

„Óriási változásra nem lehet számítani jövőre, minimális hőmérsékletemelkedés várható 2018-hoz képest. 

Hullámzó lesz az év, minden hónapban lesz egy nagyon meleg és egy nagyon hideg időszak, de július eleje is strandidőt tartogat. Kevés lesz az eső, számításaim szerint négy év múlva várható csapadékos nyár, addig viszont a mezőgazdaságból élők bosszankodhatnak” – nyilatkozta a ripost-nak Dávid Mihály. 

Naptárja szerint a tavalyihoz hasonlóan kitolódik a legmelegebb évszak egészen szeptemberig.

Enyhe ősz, kemény tél lesz jövőre 2020-ban

A magánmeteorológus szerint az enyhe, de esős ősz után fagyos, kemény telünk lesz, mínusz fokokkal, és végre fehér karácsonyunk lehet!

„Novemberben átlagos, a hónapra amúgy is jellemző időjárásra van kilátás: egyre inkább hűl majd a levegő, végül megjelennek az éjszakai fagyok, és nappal sem lesz tíz foknál magasabb csúcshőmérséklet. 

A decemberi hideghullám 12-13-án várható, Luca napjára, ekkor akár -8, -9 fok is lehet nappal” – mondta Dávid Mihály. Bár évek óta várunk arra, hogy karácsonykor hólepelbe boruljon az ország, ezt ígérni ilyen távlatban nem tudja az időjós. 

Még kétséges, lesz-e akkor csapadék és ha igen, akkor eső-e vagy hó, de a hőmérsékleti előrejelzés szerint van esély a fehér karácsonyra.

Megerősíti Dávid számításait a nemzetközi meteorológiai portál Az Accuweather is elkészítette a jövő évi prognózisát, a weboldalukon márciusig érhető el a hosszútávú előrejelzés. 

A nemzetközi meteorológiai portál megerősíti Dávid Mihály számításait: januárra esőt és hideget jelez, februárban pedig szerintük is több napon mínuszokat mérhetünk éjszaka.

Azt jelzik, hogy február közepéig kitart a tél, március 4-5-től pedig folyamatosan melegszik majd az idő.

OSZD MEG másokkal is!

2019-01-11 21:10:13 - Mindenegyben Blog