Nyolcvanegy éves korában meghalt András Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer.
Volt egy időszak, amikor ő volt az egyik legnagyobb: Veri az ördög a feleségét (1977), Dögkeselyű (1982) és A nagy generáció (1985) című, trilógiává összeálló alkotásaiban a szocialista világ és életérzés legjobb látleleteit rögzítette az örökkévalóságnak.
A Veri az ördög a felesége robbantotta az új hangot: ha prózaian szeretném megfogalmazni, konkrétan csak annyi történik, hogy egy népes vasutascsalád elfogyaszt egy kiadós augusztus 20-i ebédet: az államalapítás ünnepe proli környezetben. Átcsúszott a cenzorok szűrőjén, hiszen nem gondoltak bele, hogy mennyi mindent bele lehet forgatni egy ilyen ártatlan élethelyzetbe.
Később nem a szocializmus és a szentmagyar triviális ellentmondásának kiélezése miatt nem tudott évekig forgatni mozifilmet, hanem mert a csehszlovák ellenzék Charta mozgalmával szimpatizált. De nem lehetett megállítani, a francia új hullám hatása alatt alkotott, és végül sikerült elkészítenie Jean-Luc Godard Kifulladásig című klasszikusa után szabadon a szerzői krimit, a művész film noir-t, azaz a Dögkeselyűt. András Ferenc későbbi filmjei nem érnek fel fel a trilógia erejével, de hát egy trilógiával halhatatlannak lenni keveseknek adatik meg.