MindenegybenBlog

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk reggelre– Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

A jazz világát gyász érte, Szandai Mátyás bőgős váratlanul elhunyt – tudatta a Magyar Jazz Szövetség a Facebookon. Mint írják, „Szandai Mátyás a Dresch Quartet meghatározó tagja volt, és számos hazai és külföldi zenekarral játszott együtt. Évek óta Párizsban élt és alkotott. Az édesapja osztotta meg a szomorú hírt a zenésztársakkal”.

Szandai Mátyás – Fotó: Steve Thorne / Redferns / Getty Images

A Fidelio cikke szerint a 46 éves zenész Szandai Mátyás 1977-ben született Balassagyarmaton. Tizenhat évesen kezdett különböző jazz-zenekarokban játszani, majd 2004-ben diplomázott a Zeneakadémián, Járdányi Gergely növendékeként. Tagja volt a Czirják Csaba Quartetnek, a Tűzkő Csaba Szeptettnek, valamint a Balázs Elemér Groupnak. 1996-tól a Dresch Mihály Quartetben muzsikált, és dolgozott a Bacsó Kristóf Quartettel, a Tóth Viktor Tercett-tel, a Szabó Dániel Trióval, az Oláh Kálmán Szextett-tel és a Dés András Trióval.

Szandainak a hazai jazzszakma krémje mellett olyan neves külföldi művészekkel is volt lehetősége játszani, mint Archie Shepp, David Murray, Herbie Mann, Chico Freeman, Rosario Giuliani, Charlie Mariano, Hamid Drake, William Parker, Rob Brown, Kurt Rosenwinkel, Gerard Presencer, Chris Potter, Flavio Boltro vagy Zbigniew Namislowski. Különféle együttesekkel turnézott Amerikában, Indiában, illetve Európa szinte összes országában fellépett.

2023-08-30 07:54:47 - Mindenegyben Blog