MindenegybenBlog

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk reggelre– Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Szilágyi István

„Megrendülten értesültünk, hogy életének 86. évében, 2024. március 13-án Kolozsváron elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas író, a Helikon alapító főszerkesztője. Szilágyi István 1938-ban született Kolozsváron, gyermekkora nagy részét Zilahon töltötte” – írja közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Szilágyi István jogi diplomát 1963-ban szerzett a kolozsvári egyetemen. Kolozsváron élt, és alkotott.

Az Utunk munkatársa, majd 1968-1989 között főszerkesztő-helyettese, 1990-től a Helikon főszerkesztője volt. Az 1975-ben írt Kő hull apadó kútba című regényének több kiadást megért hazai megjelenése után került be Szilágyi István végérvényesen az anyaország irodalmi köztudatába. Nagy figyelmet keltett 1990-ben az Agancsbozót, 2001-ben a Hollóidő regénye is. 

Szilágyi Istvánt 1990-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. Munkásságát 2001-ben Kossuth-díjjal, 2003-ban Márai Sándor-díjjal ismerték el. 2014-ben a Nemzet Művésze díjat és a Magyar Érdemrend Középkereszt a Csillaggal kitüntetést vehette át.

2024-03-13 12:34:49 - Mindenegyben Blog