MindenegybenBlog

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk reggelre– Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

75 éves korában elhunyt Szegő András, Prima Primissima-díjas újságíró – közölte a Nők Lapja.

„Letaglózva, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kollégánk, Szegő András hosszú betegség után elhunyt. Ameddig állapota engedte, dolgozott – az űr, amit maga után hagy, kitölthetetlen, nincsenek szavak… András 75 éves volt. Nyugodjon békében, őszinte részvétünk a családnak”

– írta a Nők Lapja, amelynek Szegő András több évtizede rendszeres szerzője volt.

Szegő András Budapesten született 1948. március 24-én. Pályafutását 1970-ben sportújságíróként kezdte a Képes Sportnál, ahol főleg az ökölvívás, a birkózás és a súlyemelés szakírója volt. Külsős munkatársként a Magyar Televízió sportközvetítéseiben is részt vett, többször tudósította világeseményekről is szeretett sportágait az MTV-ben.

1994 óta volt a Nők Lapja munkatársa. Publicisztikái és riportjai hétről hétre olvashatók voltak a hetilapban, de leginkább az interjúiról volt híres, ezért is hívták még a szakmán kívül is sokan úgy, az Interjúkirály.

Közben a Sport Plusz című lapban is rendszeresen jelentek meg cikkei, és több magyar játékfilmben is kapott kisebb szerepeket. 2003-ban jelent meg Magánybeszélgetések című első interjúkötete, majd ezt még több is követte. 2008-ban látott napvilágot például az Antal Imréről szóló könyve, amely pályatársakkal, barátokkal készült interjúkat tartalmaz. Legutólsó, Íróportrék című kötete 2018-ban jelent meg a Nők Lapja gondozásában.

Szegő András 1993-ban Táncsics-díjat, 2002-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott, 2008-ban pedig Prima Primissima díjjal ismerték el munkásságát.

2023-11-01 14:53:08 - Mindenegyben Blog